Erőszakolókat fogtak el

Erőszakolókat fogtak el

Két nagyváradi férfi került a rendőrség fogdájába, miután egy 16 éves lánnyal erőszakoskodtak a város központjában.
A lényeg a tartalomban van

A lényeg a tartalomban van

Csütörtök este a vár Bethlen-termében folytatódott a Szent László Egyesület Akiknek szívesen tapsolunk című beszélgetéssorozata. Ezúttal Fábián Enikő színművészt faggatta Török Sándor.
Modern képzőközpontot létesítenek a hegyimentőknek

Modern képzőközpontot létesítenek a hegyimentőknek

Újabb szakasza zárult a napokban annak a svájci-román együttműködésben megvalósuló projektnek, melynek célja egy képzőközpont létrehozása hegyimentők számára a Bihar megyei Vértopon.
Előbb nem, aztán igen a költségvetésről

Előbb nem, aztán igen a költségvetésről

Péntek délben tartotta az érmihályfalvi képviselő-testület szeptemberi ülését, mely újra nem volt mentes a szóváltástól. Egy napirendet másodjára szavaztak meg.
Terhes nőt szállító taxi borult fel

Terhes nőt szállító taxi borult fel

Csütörtök délután baleset történt a Városháza utcán: egy terhes nőt szállító személyautó borult fel.
Buszjárat-módosulás

Buszjárat-módosulás

Tekintettel a Nagyváradi Ősz programsorozat eseményeire, a Helyi Közlekedési Vállalat javasolta a megyeszékhely illetékes közlekedési bizottságának a 12. számú autóbusz útvonalának módosítását az október 4–10. közötti időszakra.
Fotók: 15 kísérteties, elhagyatott hely a nagyvilágból

Fotók: 15 kísérteties, elhagyatott hely a nagyvilágból

Összegyűjtöttünk pár hátborzongató fotót magára hagyott épületekről, melyekben pezsgett az élet egykoron. Garantált a borzongás!

Halálos áldozatokat követelő, tragikus vonatbaleset az USA-ban

Halálos áldozatokat követelő, tragikus vonatbaleset az USA-ban
Halálos áldozatai is vannak az amerikai New Jersey államban lévő Hobokenben csütörtökön történt vonatbalesetnek. A sérültek száma több mint száz, közülük többnek válságos az állapota.
A Körös fölé terjeszkednek

A Körös fölé terjeszkednek

A Baross (Dacia) híd melletti Crinul Alb vendéglő bővítési munkálatai szeptemberben kezdődtek el: kétszintes terasz épül a folyó fölé.
„Muzsikál az erdő” a Körösök völgyében

„Muzsikál az erdő” a Körösök völgyében

2016. szeptember 30. – október 2. között második alkalommal ad otthont Gyula-Városerdő a „Muzsikál az erdő” a Körösök völgyében című rendezvénynek, melynek vasárnapi (október 2.) rendezvénynapja határon túlra, Püspökfürdőre látogat. A rendezvény Gyula város és a Délalföldi Erdészeti Zrt. támogatásával jön létre a regionális Erdők Hete nyitó rendezvényeként.
Eredeti programok-kal készülnek

Eredeti programok-
kal készülnek

„Visszatér” a városközpontba a Nagyváradi Ősz rendezvénysorozat, de más helyszíneken is zajlanak majd különféle rendezvények, mondta el a csütörtöki sajtótájékoztatón Mihai Jurca, a APTOR igazgatója.
Fokozatosan eltüntetik a látható kábeleket

Fokozatosan eltüntetik a látható kábeleket

Fontos előrelépések történtek annak érdekében, hogy Nagyvárad fontosabb részein föld alatti kábelekkel helyettesítsék láthatóakat. A részletekről sajtótájékoztatón számoltak be.
A végzet éjszakája - Elhozza a világvégét a pénteki Fekete Hold?

A végzet éjszakája - Elhozza a világvégét a pénteki Fekete Hold?

Jó párszor riogattak már minket a világvégével – a maják jóslatától, az ezredfordulótól egyaránt rettegtünk, most egyes csillagászok és a keresztények a pénteki Fekete Hold kapcsán próbálják ránk hozni a frászt.
Nyílt napot szervez a színház

Nyílt napot szervez a színház

Csütörtökön sajtótájékoztatót tartottak a Szigligeti Stúdióban. A Színház az iskolában nevű projektről, az Éjszaka a színházban rendezvényről és a Váraddal való együttműködésről volt szó.
Az utolsó körút a nosztalgiavillamossal

Az utolsó körút a nosztalgiavillamossal

A nagyváradi nosztalgiavillamos utolsó idei körútja szombaton, október elsején lesz, adja hírül a Nagyváradi Közszállítási Vállalat (OTL).
Ismét régészek munkálkodnak az Érmelléken

Ismét régészek munkálkodnak az Érmelléken

Idén júliusban a kolozsvári és a debreceni egyetem néprajzos diákjai voltak Szalacson és Ottományban. Jelenleg pedig a kölni és kolozsvári egyetem történészei vizsgálódnak a környéken.
A gyulafehérvári érseki székesegyházban megáldották Márton Áron püspök kőszarkofágját

A gyulafehérvári érseki székesegyházban megáldották Márton Áron püspök kőszarkofágját

A gyulafehérvári érseki székesegyház déli mellékkápolnájában csütörtökön megáldották és bemutatták a nyilvánosságnak Márton Áron kőszarkofágját a 36 évvel ezelőtt meghalt erdélyi püspök  újratemetési szertartása keretében.
Magyar Vállalkozók Bálja Váradon

Magyar Vállalkozók Bálja Váradon

Magyar vállalkozók számára szerveznek bált Nagyváradon október 28-án, 21 órai kezdettel, a nagyváradi Lotus Center rendezvénytermében.
1
Fegyveres bankrablást kíséreltek meg Aradon

Fegyveres bankrablást kíséreltek meg Aradon

Fegyveres bankrablást  kísérelt meg egy aradi bankfiókban egy álarcos férfi csütörtökön, a támadásban senki sem sérült meg, az elkövető elmenekült.
A Sebes-Körös bal partját is rendbe teszik

A Sebes-Körös bal partját is rendbe teszik

Szerda délelőtt Mircea Mălan, Nagyvárad alpolgármestere a Városháza kistermében tartott sajtótájékoztatón számolt be a a Sebes-Körös bal partjának további szépítéséről.

Lelőtte apját, majd lövöldözött egy 14 éves dél-karolinai fiú

Lelőtte apját, majd lövöldözött egy 14 éves dél-karolinai fiú
Lelőtte saját apját, majd egy helyi általános iskolánál kezdett lövöldözni egy 14 éves amerikai fiú szerdán Dél-Karolinában, a támadó megsebesített két diákot és egy tanárnőt, de megfékezték őt, mielőtt az iskola épületébe bejuthatott volna.
Ismét Erdélyben segítenek a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat önkéntes orvosai

Ismét Erdélyben segítenek a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat önkéntes orvosai

Ismét Erdélybe indulnak a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat önkéntes orvosai, hogy rászoruló gyerekeket vizsgáljanak és kezeljenek – közölte a szervezet csütörtökön az MTI-vel.

Videó: Elon Musk belátható időn belül embert vinne a Marsra - azt is megmondta, hogyan

Videó: Elon Musk belátható időn belül embert vinne a Marsra - azt is megmondta, hogyan
Újabb vízióval állt elő korunk talán legmerészebb álmodozója. Elon Musk, a Tesla-elektromos autó gyártója és a SpaceX nevű visszatérő rakéta alkotója kijelentette: életének célja, hogy más bolygókra is eljuttassa az emberi fajt. Azt is tudja, mikor, hogyan, és mennyiért kezdődjön a nagy küldetés.

Videó: A leállósávból akart két kamiont előzni, nagy hiba volt

Videó: A leállósávból akart két kamiont előzni, nagy hiba volt
Kevés idegesítőbb dolog történhet egy kétsávos úton, mint mikor egy kamion elkezd előzni egy másikat, ráadásul pont előtted. A többség persze türelmesen vár ilyen helyzetben, ám van, akinek elgurul a gyógyszer.

Román hatóság: diszkriminált a Maros megyei tanfelügyelőség

Román hatóság: diszkriminált a Maros megyei tanfelügyelőség
A romániai Diszkriminációellenes Tanács szerdai ülésén megállapította, hogy a Maros megyei tanfelügyelőség hátrányosan különböztette meg az iskolaigazgatói tisztségre pályázó kisebbségi jelentkezőket a vezetői állások betöltését szabályozó határozatában – tájékoztatta az MTI-t Asztalos Csaba, a tanács elnöke.
Megoszt minket a polgármester

Megoszt minket a polgármester

Csütörtök délelőtt az RMDSZ-székházban közös sajtótájékoztatót tartott Huszár István, a városi szervezet elnöke, Pető Dalma kommunikációs ügyvezető alelnök és Thurzó Zoltán zongoraművész.
Elhárította a román kormány a gázexport jogi akadályait

Elhárította a román kormány a gázexport jogi akadályait

Elhárította a bukaresti kormány a Romániában kitermelt földgáz exportjának jogi akadályait, és további intézkedéseket hozott a lakossági energiaár liberalizációja érdekében.
Iohannis pártpolitikai elköteleződésre bíztatja Dacian Ciolos miniszterelnököt

Iohannis pártpolitikai elköteleződésre bíztatja Dacian Ciolos miniszterelnököt

Klaus Iohannis román államfő pártpolitikai elköteleződésre biztatta a bukaresti szakértői kormányt vezető Dacian Ciolos miniszterelnököt, de kizárta annak lehetőségét, hogy a decemberi parlamenti választások után ismét független jelöltet bízzon meg kormányalakítással.
Megemelte a román kormány a fiatalok lakáshitelezésére szánt garanciakeretet

Megemelte a román kormány a fiatalok lakáshitelezésére szánt garanciakeretet

Újabb 500 millió lejjel megemelte a román kormány az Első otthon nevű lakásvásárlási program garanciakeretét szerdán, amely a májusban végrehajtott első emeléssel együtt így idén eléri a 2,69 milliárd lejt.
Újraindult Romániában a Zöld ház-program

Újraindult Romániában a Zöld ház-program

Újraindítják Romániában a megújuló energiaforrások használatát támogató, öt éve felfüggesztett Zöld ház-programot – közölte a bukaresti környezetvédelmi vízügyi és erdészeti minisztérium szerdán.
Előző
123456  

Isten tanítását kell követni

A nyári szünet után szeptember 25-én, vasárnap ismét evangélizációs keresztyén istentiszteletet tartottak a várad-velencei református templomban.

Imaóra volt Nagyvárad-Csillagvároson

A Nagyvárad-Csillagvárosi református templomban Ökumenikus imaórát tartottak szeptember 21-én, amelynek témája A békesség fontossága és annak megélése volt.

X. Teleki Samu Emlék- és Teljesítménytúra

Idén jubileumi, tizedik kiadásához érkezett a Marosvásárhelyi Erdélyi Kárpát-Egyesület által szervezett Teleki Samu Emlék- és Teljesítménytúra.

Baseball ütővel verte halálra és égette el kétéves, rákból felépült kislányát, mert több figyelmet kapott, mint ő (18+)

Nincs épeszű ember, aki megérthetné, mi játszódhatott le a 25 éves Ryan Lawrence fejében…

Hogyan lépjünk ki véglegesen a megromlott, mérgező kapcsolatból?

Ha ki akarunk lépni egy kapcsolatból, fontoljuk meg az alábbi három lehetőséget, természetesen egy jó nagy adag önuralom és kitartás mellett.

Magyarország
Több mint tízmillió forint kártalanítást kapott Balla Irma fia

10 millió 367 ezer forint kártalanítást és annak kamatait kell megfizetnie kártalanításként a Magyar Államnak ifj. Schönstein Sándor részére, így döntött első fokon a Debreceni Járásbíróság.

Közel hétszáz diák vesz részt Erdély minden megyéjéből az idei Középiskolás Sportolimpián

A résztvevők és versenyek számát egyaránt növelve szervezik meg másodjára az Erdélyi Magyar Középiskolás Sportolimpiát szeptember 21–24. között Kolozsváron.

Tizenkét előadás a székelyudvarhelyi
dráMA kortárs színházi találkozón

Tizenkét előadást láthat a közönség a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház által szervezett 8. dráMA kortárs színházi találkozón, amely szeptember 19. és 24. között zajlik a székelyföldi városban.

Öt éves az Iskola program

Öt évvel ezelőtt bonyolította le először a nagyváradi Szigligeti Színház az Színház az iskolában, iskola a színházban elnevezésű programot.

XX. Szent Mihály Napok Négyfaluban

Az idén szeptember 21-25. között kerül sor a XX. Szent Mihály Napok rendezvényre Négyfaluban.


Szo., 2016.10.01
Gyászhír
Gyászhír
HÍRLEVÉL