Beruházás

2024.04.27. 10:04

Új gyalogos híd épül Váradon

Gyalogos híd épül a Sebes-Körösön, és egy gyalogos útvonalat is kialakítanak az új híd és a váradi vár keleti kapuja között. A helyi tanács megszavazta ezeknek a beruházásoknak a megvalósíthatósági tanulmányait, a projektekre uniós finanszírozást hív le az önkormányzat.

Forrás: PMO

Pap István

Közelebb kerül a megvalósításhoz a Sebes-Körösön építendő új gyalogos híd ötlete, amellyel még 2018-ban állt elő Ilie Bolojan, Nagyvárad akkori polgármestere, ugyanis a helyi tanács legutóbbi rendes ülésén elfogadta a beruházás megvalósíthatósági tanulmányát. Ehhez kapcsolódóan pedig gyalogos- és bicikliutat alakítanak ki jobbára a Redutei utcán, a leendő híd és a váradi vár keleti kapuja között. Ezt a két projektet is, mint annyi másikat, az Északnyugati Regionális Fejlesztési Ügynökséghez nyújtják be finanszírozásra. Az új híd a Hilton hotel közelében épül majd meg, és szerkezetét tekintve a Garasos hídhoz lesz hasonló. Az elfogadott határozattervezet szakjelentésének leírása szerint az új építmény aszimmetrikus hárfára fog emlékeztetni, egyetlen pillérre fog támaszkodni, mely a jobb parton lesz megépítve, és huzalok tartják majd. A híd hossza 91 méter, szélessége pedig 4,20 méter lesz. A gyalogosok lépcsőn, a kerékpárosok és a mozgáskorlátozottak rámpán juthatnak majd fel rá, és LED-égőkkel világítják meg. A beruházás költségvetése 28,8 millió lej áfával együtt, a kivitelezési időszak egy év. A híd egy gyalogos útban fog folytatódni a Sebes-Körös bal partján, ezt az útvonalat szintén az említett uniós forrásból alakítják ki.

Forrás:  PMO

A helyi tanács által megszavazott megvalósíthatósági tanulmány szerint a mintegy 250 méternyi útvonal a Hilton szálló közelében építendő hídról lejőve a bal parton keresztezi az Averescu, majd a Kolozsvári utat (ebben a két forgalmas kereszteződésben zebra lesz), majd a Kolozsvári út után a Redutei utcán folytatódik a sétány egészen a vár keleti kapujáig. Az átalakítás után a Redutei utcán kizárólag gyalogosan vagy kerékpárral lehet majd közlekedni. Az elfogadott határozat kimondja, hogy a beruházás 1600 négyzetméternyi terület kisajátításával jár majd együtt, a megvalósítás során 709 négyzetméternyi zöldövezetet is kialakítanak. A határozatban nem szerepel, hogy hány épületet fognak kisajátítani, és erre Marius Moș, a nemzetközi projektek menedzsmentigazgatóságának a vezetője sem tudta a választ, amikor rákérdeztünk, csak annyit tudott megerősíteni, hogy lesznek épületkisajátítások is. A munkálat becsült költségvetése 7,8 millió lej áfával együtt, a kivitelezési időszak négy hónap.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában