Hallgassa élőben!
Fotó: Getty Images

A második helyen várja az éremfutamot Berecz Zsombor

A vitorlázók finndingi hajóosztályának 9. és 10. futamát rendezték vasárnap a tokiói olimpián. Ezeken Berecz Zsombor mindkétszer a negyedik helyen ért célba, összesítésben pedig már a második pozícióba jött fel.

A 9. futam rajtja után még az élmezőnyben haladt világ- és Európa-bajnokunk, de aztán az első időmérő pontig megint visszacsúszott egészen a 13. helyig. Ezúttal is innen kezdte meg a felzárkózást és sikerült egészen a negyedik helyig feljönnie. Ráadásul sikerült megelőznie az összetettben előtte álló spanyol Cardonát és az őt üldöző holland Heinert is.

A 10. futamban végig az élmezőnyben haladt és a riválisok végig utána következtek. Végül a negyedik helyen ért célba, míg a brit Scott 7., a spanyol Cardona 8. lett. Ez pedig azt jelenti, hogy a magyar vitorlázó összetettben feljött a második helyre, két ponttal megelőzve spanyol riválisát, s kilencre feljött Scott mögé.

Lefordítva ez azt jelenti, hogy ha az éremfutamon csak egy hellyel is megelőzi Cardonát, akkor biztos ezüstérmes, ha pedig öttel a britet, akkor olimpiai bajnok. Az éremről viszont akkor csúszna le, ha ő végez öt hellyel az új-zélandi Josh Junior mögött.

Amennyiben Berecz meg tudná tartani második helyét, ne adj Isten, olimpiai bajnok lesz, az a magyar vitorlássport eddigi legjobb olimpiai eredménye lenne, hiszen jelenleg ebben a sportágban az 1980-as moszkvai olimpián a Detre testvérek bronzérme a legjobb teljesítmény, amit repülőhollandi hajóosztályban értek el.

A dupla szorzójú éremfutamot a hétfői szünnapot követően augusztus 3-án, kedden rendezik a tervek szerint reggel 7:33-tól.

TOKIÓ 2020

VITORLÁZÁS, FINNDINGI
9. futam:
1. Giles Scott (brit) 53:22 perc
2. Jake Lilley (ausztrál) +21 mp
3. Facundo Mario Olezza (argentin) +44
4. BERECZ ZSOMBOR +51

10. futam:
1. Josh Junior (új-zélandi) 47:11 perc
2. Tom Ramshaw (kanadai) +3 mp
3. Facundo Mario Olezza (argentin) +36
4. BERECZ ZSOMBOR +40

Az állás az éremfutam előtt:
1. Giles Scott (brit) 28 pont
2. BERECZ ZSOMBOR 37
3. Joan Cardona (spanyol) 39
4. Josh Junior (új-zélandi) 47
5. Nicholas Heiner (holland) 52
6. Facundo Mario Olezza (argentin) 52

Bővebben a többi hajóosztály versenyéről itt olvashat!



Megelőzési és oktató akciókat tartottak a rendőrök
Gulyás Gergely: Makovecz életműve a nemzet alapvető értéke
A kormány a költségvetési forrásokat a Magyar Művészeti Akadémia esetében is megemeli az idei évtől.
Felavatták a President Medcentert
Megnyitották a félixfürdői President Medcenter Rehabilitációs Kórházat, mely Európa délkeleti részének egyik legkorszerűbb intézetének minősül.
Az őszi madárvonulás megfigyeléséhez kérik a lakosság segítségét
A programok között távcsöves madármegfigyelés, madárgyűrűzés és kirándulás is szerepel.
A fakultások 12,2 százalékában online zajlik az oktatás