Bányászjárás

2024.04.26. 07:30

Bejelentették a büntetőeljárás elkezdését Petre Roman és Gelu-Voican Voiculescu ellen

Forrás: Mediafax

Agerpres

Frissítés! A legfőbb ügyészség nyomozóinak egy csoportja felkereste péntek reggel az otthonában Ion Iliescut, és tájékoztatta a volt államfőt arról, hogy ismét büntetőeljárás indult ellene emberiesség elleni bűncselekmények gyanújával az 1990-es bányászjárás ügyében. Az ügyészség munkatársai mindössze tíz percet töltöttek a 94 éves politikus villájában.

Ion Iliescu ellen már 2017-ben vádat emeltek az ügyészek emberiesség elleni bűncselekmények miatt a bányászjárás ügyében. 2020 decemberében azonban a legfelsőbb bíróság visszautalta az ügyet a katonai ügyészséghez és elrendelte a nyomozás újrakezdését. A bírák akkor az ügyészek által korábban összegyűjtött összes bizonyítékot semmisnek nyilvánítottak, és megállapították, hogy törvénytelen volt a vádirat.

*

A legfőbb ügyészség hivatalosan is bejelentette csütörtökön, hogy megindította a büntetőeljárást Petre Roman volt miniszterelnök, Gelu-Voican Voiculescu volt kormányfőhelyettes és a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) volt igazgatója, Virgil Măgureanu ellen az 1990-es bányászjárás ügyében.

Büntetőeljárás indult Miron Cozma egykori bányászvezér, valamint Adrian Sârbu volt miniszterelnöki tanácsadó, illetve Vasile Dobrinoiu és Peter Petre tartalékos tábornokok ellen is.

Csütörtökön a gyanúsítottakat beidézték az ügyészségre, ahol tájékoztatták őket arról, hogy milyen bűncselekmények miatt indult ellenük eljárás.

Az ügyben szintén érintett Ion Iliescu volt államfőt pénteken az otthonában hallgatják ki az ügyészek, a 94 éves volt elnök ugyanis az egészségi állapota miatt személyesen nem tud megjelenni az ügyészség székhelyén.

A katonai ügyészek szerint 1990 júniusában a román állam több döntéshozója - köztük Petre Roman és Gelu-Voican Voiculescu -, valamint hozzájuk közel álló vagy őket támogató személyek - köztük Virgil Măgureanu vagy Adrian Sârbu - elrendelték a fővárosi tüntetések elfojtását, amelynek következtében négy személy életét vesztette, kettőt megerőszakoltak, több mint 1300 személy megsérült, és több mint 1200 személyt fosztottak meg jogtalanul a személyi szabadságától.

Közleményében az ügyészség felidézte, hogy 1990. április 22-étől június 13-ig több héten át tartó tüntetés zajlott a bukaresti Egyetem téren. A tüntetők többek között azt követelték az 1989-es forradalom utáni új hatalomtól, hogy szakítson a kommunista rendszerrel és a pártaktivista múltú személyekkel, illetve szabadítsa fel a politikai befolyástól a közszolgálati televíziót.

Válaszul Petre Roman, Gelu-Voican Voiculescu, Virgil Măgureanu és a Nemzeti Megmentési Front más vezetői támadták nyilatkozataikban az Egyetem téri tüntetőket. Megnyilvánulásaik az ügyészek szerint valójában ürügyként szolgáltak a demonstráció részvevői, elsősorban a véleményformálók, egyetemi hallgatók és értelmiségiek elleni megtorló akciókra.

'A gyanúsítottak egy forgatókönyvet dolgoztak ki a megtorlások álcázására, amelynek lényege az volt, hogy nyoma vesszen az akciók kitervelőinek. Ennek a forgatókönyvnek fontos eleme volt a manipulatív nyilvános kommunikáció arról, hogy a tüntetők veszélyt jelentenek a demokratikus értékekre' - olvasható a közleményben.

Az ügyészek szerint az állam több vezetője - Petre Roman, Gelu-Voican Voiculescu, Virgil Măgureanu, Adrian Sârbu - bizonyítottan egy 'politikai, adminisztratív, katonai és polgári' jellegű bűnözői csoportot hoztak létre. Ebben számos személy vett részt, akik különböző módon járultak hozzá a megtorlásokhoz. 'A bűncselekményeket fizikailag végrehajtó személyek alacsonyabb szinten álltak a csoport hierarchiájában, de kigondolásukért és megszervezésükért a román állam akkori politikai vezetői feleltek' - állítják az ügyészek.

A vádhatóság szerint 1990. június 13-án az állam akkori döntéshozói megtorló akciót indítottak a bukaresti Egyetem téren tüntetőkkel szemben. Ebben törvénysértő módon részt vettek részt a belügyminisztérium, a védelmi minisztérium és a SRI erői, valamint több mint tízezer bányász és más munkás az ország több pontjáról.

A megtorló intézkedések az ügyészek szerint 'széles körű és szisztematikus támadás formájában valósultak meg', amelynek során: négy személyt halálos lövés ért; két személyt megerőszakoltak; 1315 személy megsérült; 1214 személyt politikai okokból jogtalanul megfosztottak a személyi szabadságától.

A politikai döntéshozók, illetve az erőszakszervezetek és a Nemzeti Megmentési Front vezetőinek utasítására a bukaresti nehézgépgyár munkásait az Egyetem térre vitték, akik fizikailag bántalmazták a tüntetőket, majd a rendőrséggel együtt elfoglalták az Egyetem teret, hogy megakadályozzák a visszatérésüket - idézte fel közleményében az ügyészség.

Az állami hatóságok intézkedéseire adott válaszként a demonstráció részvevői felgyújtották a fővárosi rendőrség, a belügyminisztérium, a Román Televízió és a Román Hírszerző Szolgálat székhelyét.

A megtorlások 1990. június 14-én és 15-én az ország több megyéjéből odahívott bányászok és munkások részvételével folytatódtak, akik valóságos 'párhuzamos' rendfenntartó erőként léptek fel - részletezte közleményében az ügyészség, felidézve azt is, hogy a Bukarestbe hívott bányászok feldúlták az 1989. decemberi forradalom után újonnan alakult vagy újraalakult ellenzéki pártok székházát, az ellenzéki politikai vezetők lakását, a független sajtótermékek és egyes oktatási intézmények székhelyét. Bukaresti lakosokat is bántalmaztak azzal az ürüggyel, hogy kapcsolatban álltak az Egyetem téri tüntetésekkel.

Az ügyészség rámutatott: 2021. június 4-én újraindították a nyomozást a bányászjárás ügyében, és a közleményben ismertetett tényállások és a büntetőjogi besorolásuk kizárólag a frissen szerzett bizonyítékokon alapulnak.

Ion Iliescu ellen már 2017-ben vádat emeltek az ügyészek emberiesség elleni bűncselekmények miatt, és akkor bíróság elé állították Petre Roman volt miniszterelnököt, valamint Virgil Măgureanut is. 2020 decemberében azonban a legfelsőbb bíróság visszautalta az ügyet a katonai ügyészséghez és elrendelte a nyomozás újrakezdését. A bírák akkor az ügyészek által korábban összegyűjtött összes bizonyítékot semmisnek nyilvánítottak, és megállapították, hogy törvénytelen volt a vádirat.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában