Támogatja a kormány az erdősítést

Éjjel félóránként hangosbemondón üvöltik az embereknek, hogy csend legyen
Furcsa módon próbál a nagyváros vezetése harcolni az éjszakai rendbontás és hangoskodás ellen.
Átlagosan 40 százalékkal gyengébb a búzatermés tavalyhoz képest
Idén a szárazság miatt 2,9 tonnára tehető a búza hektáronkénti termésátlaga, ami 40 százalékos csökkenést jelent 2019-hez képest – nyilatkozta a mezőgazdasági miniszter.
Koronavírussal kapcsolatos kutatási adatokat loptak kínai hackerek
Évtizednyi bűnözéssel vádolják mindkettőjüket: elfogatási parancsot adtak ki ellenük.
Eltűnt a botrányba keveredett volt spanyol király, I. János Károly
Van, akik szerint a Dominikai Köztársaságban van, mások szerint Portugáliában, Olaszországban vagy Franciaországban tartózkodik.
Egyre élesebb a vita a kovácsi tyúkfarm tulajdonosa és a környékbeliek között
Nagy felháborodás övezi annak a bihari vállalkozónak a tevékenységét, amelynek egyik bérelt földje Bihar házaihoz meglehetősen közel fekszik, ennek trágyázása pedig kellemetlenséget okoz a környéken lakóknak. Mindkét féllel beszélgettünk.