Hallgassa élőben!

Gazdasági témájú konferencia Váradon

BN-összeállítás

Összesen huszonöt gazdasági témájú konferenciát szervez különböző városokban a Romániai Francia Ipari és Kereskedelmi Kamara. A sorozat június 8-án Nagyváradra is elérkezett. Ezen a megbeszélésen jelen volt Florin Birta, a város polgármestere és Ilie Bolojan, a Bihar Megyei Tanács elnöke is. A polgármesteri hivatal közleménye idézi Florin Birta szavait, aki többek között hangsúlyozta, hogy az önkormányzat támogatja a különböző képzési programokat, és kiemelte azokat a programokat, melyek célja az, hogy helyben tartsák a képzett fiatalokat. Említést tett a Kórház utcai vállalkozói inkubátorház kialakításáról, melyben fiatal cégek kaphatnak majd helyet. A konferencia szervezői a maguk során elmondták, hogy ennek a maratoni eseménysorozatnak az a célja, hogy építse a kapcsolatot a román–francia üzleti élet tagjai és Románia különböző régiói között, és hogy elősegítse az együttműködési lehetőségeket a privát és a közszféra között. A polgármesteri hivatal közleménye idézi a Román Nemzeti Bank nemrégiben készített tanulmányát is, mely szerint Franciaország jelenti Románia számára a harmadik legnagyobb külföldi tőkeforrást, ugyanis 8,5 milliárd euró közvetlen befektetés és 125 ezer munkahely teremtődött meg Romániában francia tőkéből.



Cristiano Ronaldo minden idők legeredményesebb Eb-góllövője lett
A magyarok ellen kétszer is eredményes volt Cristiano Ronaldo, amivel minden idők legeredményesebb Európa-bajnoki gólszerzője lett 11 találattal.
Rossi: Felteszem a kezemet, az én hibám is volt
A szövetségi kapitány a cserék miatt okolja magát, úgy érzi, a 84. percig jól teljesített a csapat.
A terméktesztek szerint biztonságosak a rovarriasztók
A Tudatos Vásárlók Egyesülete arra hívta fel a figyelmet, hogy a választék nagy, érdemes tájékozódni a termékek címkéiről.
Érvényes gólt a németek lőttek, mégis a franciák nyertek Münchenben
Franciaország 1–0-ra legyőzte Németországot kedd késő este Münchenben a labdarúgó Európa-bajnokság F-csoportjában. A franciák Mats Hummels öngóljával szereztek vezetést az első félidőben, és bár a németek támadtak többet, nem sikerült áttörniük a francia védelmet, sőt a „kékeknek” volt kapufájuk és két meg nem adott góljuk is.
Hatalmasat villantott Labancz Lilla: ledobta a textilt
Beköszöntött a forró nyár: Labancz Lilla sem bírja már felöltözve.