Ifj. Tóth István: Feltettük a világtérképre a várost!

– Hogy is indult ez a táncszeretet, eleve táncos lábakkal születtél?

– Nem éppen. Egyéves koromig mind a két lábam be volt gipszelve, mert a csontjaim gyengék voltak. Aztán amikor az első gyertyát elfújtam a szülinapi tortán, olyan fémkeretes bőrnadrágot viseltem, kaptam, mint Forrest Gump. Az orvos azt mondta édesanyámnak, hogy örüljön annak, ha a fia majd járni tud.

– Jó messziről indítottál, a tánckarrierhez.

– Valóban. Ehhez képest tizenegyszer lettem Románia táncbajnoka latin és standard táncokban felnőtt korosztályban.

– Ez nagy ambícióra vall, ennyire szereted a táncot?

– Ambícióban nincs hiány, aki ismer, ezt jól tudja. A táncot nem szerettem, sosem akartam én tánciskolába járni. Édesapám volt akkoriban a Nyomdaklub igazgatója, és ő intézte egyszer úgy, hogy nem volt más választásom, szó szerint rám zárta az ajtót, amikor is 100 tánciskolással találtam magam szemben.

– Göröngyös utakon jártál, volt még más akadály is, amit le kellett küzdeni.

– Az akadályok folyton jönnek, de nem kell meghátrálni. Tizennégy évesen elkaptam egy májfertőzést, az orvos azt mondta, hogy nincs több tánc és más sport se. Azóta az immunrendszerem gyenge. Csoda, hogy élek, mondták többen. De a sportot továbbra is folytattam. Ennek köszönhetően még vagyok és működök.

– Ennyi nehézség után, azt lehet mondani, a végére a tánc szerelmese lettél.

– Nem, szerelmes a feleségembe vagyok. Viszont az igaz, hogy a tánc szeretetét adom át lassan 20 éve, nagyon sok embernek. Valóban szeretem a táncot, több generáció ment át a kezem alatt. Nagyváradon az egyedüli edző én vagyok, akinek Top 20-as párosa volt a WDSF Világranglistán 3500 párból, felnőtt és ifi kategóriában egyaránt.

– Hová fejlődtek a táncosaid, mit nyújt egyáltalán a tánc?

– Volt táncosaink vagy cégvezetők lettek, vagy táncos karriert futottak be. Sokan ma is tánctanárok Észtországban, Németországban, Oroszországban és az Egyesült Államokban. A tánc ad egyfajta életeleganciát, fegyelmet, magabiztosságot, sok, nagyon sok érzelmet, és mindenekelőtt felszabadultságot. Sokszor volt, hogy kitáncoltam magamból a feszültséget.

– Komoly szervezői múlt is áll mögötted, beszélnél erről?

– Szívesen. Nagyváradon sikeresen szerveztünk legalább egy tucat országos és nemzetközi táncversenyt. Amire a legbüszkébb vagyok, az a Varadinum Dance Festival világverseny volt. 2012-ben, amikor az utolsót szerveztük, 1000 sportolót sikerült ide meghívni 25 országból. Feltettük a világtérképre a várost. Sajnos abbamaradt, mint minden más, támogatottság hiányában. Ez a város, úgy érzem, sokszor nem becsüli meg azt, aki komoly hírnevet szerez neki, ezen is akarok változtatni.

– Van örökös, van, akit megfertőztél ezzel az életszemlélettel, ezzel a táncszeretettel, profizmussal?

– Remélem, hogy sok ilyen ember van, azonban a hagyatékomat fiam, István Aramisz viszi tovább. Ő már ma sokkal jobb és profibb, mint én voltam. Látom benne a szikrát, a tüzet, és igen, ha kell és akarja, segítek, hogy elkerülje az én hibáimat. Nagyon büszke vagyok rá.

– Felmerülhet a kérdés: miért pont István Aramisz?

– Azért, mert 6 hónapig kétséges volt az ő világrajövetele. Feleségem, Noémi, aki egyben táncpartnernőm is volt, veszélyeztetett terhes volt 6 hónapig. Aramisz pedig, mint az köztudott, egy ifjú harcos Alexandre Dumas regényben, A három testőrben. A mi fiunk legalább olyan keményen harcolt, mint a regényhős, így kapta ezt a harcos, de csábító nevet is. Természetesen a családi örökséget is továbbviszi, édesapám is megnyugodott, van Tóth István a következő nemzedékben is.

– Apa, tanár, oktató vagy, hogy tudod motiválni a fiatalokat?

– Nem könnyű, hisz a tánc, a sporttánc, mint minden sport, halófélben van. A digitális kütyümütyük megmérgezik a fiatalokat. Tennünk kell ellene. Én ezért fogok továbbra is harcolni, ha lesz belőlem tanácsos, ha nem. Nem fogom feladni! Ha lassan eltűnnek belőlünk azok a dolgok, amik emberré tesznek: sport, művészetek, nem leszünk más, mint lelketlen robotok.

– Milyen most az életed, a COVID-19 megjelenése után?

– A vírus rávilágított és rákényszerített olyan dolgokra, amit sosem tudtam volna elképzelni, hogy csinálni fogok: megtanultam kertészkedni, barkácsolni, építkezni, villanyt szerelni, főzni. Jó parti lennék, ha nem lennék nős (jóízűen nevet egyet, szerk. megj.). Szeretek és tudok is – kosárlabdázni, pingpongozni, szeretem a régiségeket, az exkluzív ételeket és borokat, és mindent, ami természetes.

– Miért lettél tanácsosjelölt az RMDSZ színeiben, mit szeretnél elérni?

– Mivel minden nép fejlődését nagymértékben befolyásolja a sport és a kultúra fejlesztése, ezért én a következő négy évben a sportot szeretném minél szélesebb körben reklámozni a nagyváradi lakosok körében, meggyőzni őket arról, milyen fontossággal bír, és mennyire hatékony tud lenni az ember fejlődésében és egészségében, kortól függetlenül.

– Ez egy nagyon komoly cél, ezért érdemes harcolni. Viszont lesújtó a diagnózisod.

– Én azt mondom, valós a diagnózis. Nagyvárad sportteljesítménye és a sportolni vágyók száma egyre jobban megcsappant az utóbbi időben, a statisztikai adatok rémisztőek! Ez köszönhető a digitalizációnak, az új vírus megjelenésének és az elkényelmesedésnek is. Viszont a jó hír, hogy lehet változtatni. Miért ne legyen Nagyvárad nemcsak a szép épületek és a turizmus otthona, hanem a sport fellegvára is!

– Van konkrét elképzelésed is arról, hogyan lehet ezt elérni?

– Ha nem így volna, nem vállaltam volna a jelölést. Egy olyan négyéves projektem van, amely a nagyváradi lakosok sportra való késztetését és sportolni való vágyát serkenteni fogja. A projekt hét részből áll, és nemsokára együtt mutatjuk be Cseke Attilával, a szövetség polgármesterjelöltjével.

– Ok, értem, hogy később mutatjátok be, látjuk, erre van egy szépen felépített koncepciója az RMDSZ-nek, de mondd el, mi a cselekvési terv lényege?

– Ezekkel a projektekkel arra szeretnénk késztetni a nagyváradi lakosokat, hogy többet és jobban törődjenek az egészségükkel. Meg kell magyarázni nekik, hogy az egészséges életmód kevesebb gyógyszerköltséget és idegességet fog eredményezni, boldogabbak lesznek, és a saját életüket hosszabbíthatják meg vele.

– Engem meggyőztél, de az anyagiakra gondoltatok?

– Igen, egy ilyen koncepció nem működik, csak ha mindent pontosan kidolgozunk. Fontos elem, hogy elérhetővé is tudjuk tenni a sportot, hisz ma nem mindenki engedheti meg magának ezt az életmódot. Van ötlet, van elképzelés, van ember, mindehhez immár a támogatottság kell. Úgy érzem, együtt ebben is megteremtjük az egészséges egyensúlyt.

HIRDETÉS 10325