Hallgassa élőben!
Fotó: Shutterstock

Elmondjuk, mi a lehető legrosszabb, amit földrengés közben tehet

A horvátországi földrengéssorozat több megmozdulását is észlelték Magyarországon, a Katasztrófavédelem ezért most hasznos tanácsokkal látja el az embereket: mit tegyenek és mit ne tegyenek, ha rengést tapasztalnak.

A CSFK GGI Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium közleménye szerint szerdán késő délután újabb, erős utórengés követte a december 29-i horvátországi földrengéseket.

Az 5,3-as mozgást ismét Petrinja közelében mérték, és olyan erőteljes volt, hogy azt ismét érzékelték Magyarországon is.

Bár eddig sem anyagi kárról, sem sérülésről nem érkezett bejelentés Magyarországon, a Katasztrófavédelmi Főigazgatóság azt kéri a lakóktól: ha rengést érzékelnek, óvatosan cselekedjenek! – szúrta ki a jó tanácsokat a Bors.

Földrengés esetén ne rohanjunk ki azonnal az épületből, mert ilyenkor történik a legtöbb baleset.

– kérte az embereket Facebook-oldalán a Katasztrófavédelem.

A legjobb, ha a rengés ideje alatt asztal vagy ágy alá bújunk, illetve ajtófélfa alá állunk, így a leeső tárgyak nem okoznak sérülést. Utána menjünk ki az épületből, ellenőrizzük a közműveket, és ha sérültek, értesítsük a szolgáltatót – szögezték le.

Borítókép: illusztráció



Feltérképezték az állatvilág legnagyobb ismert genomját
Az ausztráliai tüdőshal DNS-ében több mint 43 milliárd bázispár van, ami csaknem 14-szerese az emberi genomnak.
Eperjes Károly duplán megfertőződött – kétszer győzte le a vírust
Sakkozó lett a legjobban kereső e-sportoló
Magnus Carlsen több mint 500 ezer dollárt keresett.
Furtunescu: Tíznapos karanténba kerül az a gyerek, aki beoltott szüleivel fertőzött országból tér haza
Országszerte megemlékeznek a 100 éve született Mészöly Miklósról
Határon innen és túl számos konferencia, folyóirat foglalkozik az író életművével.