2023.06.06. 14:17
Gumiréteg a sínek mellett

Fotó: Alexandru Nițescu
A Nagyváradi Helyi Tanács elfogadta azt a tervezetet, mely szerint 6,3 kilométer hosszan gumiréteget helyeznek el a villamossínek és a közút közé, aminek zaj- és rezgéstompító hatása lesz. A polgármesteri hivatal közleménye ezzel kapcsolatban azt írja, hogy a villamosok és a gépkocsik a városban sok helyen ugyanazon a nyomvonalon haladnak, ezért van szükség erre a beruházásra, amivel javítani lehet a közlekedésbiztonságot. A közlekedési feltételek javításával csökken a balesetek kockázata, és a városban zökkenőmentesebbé és kevésbé zsúfolttá válik a közúti közlekedés, érvel a hivatal a beruházás mellett.
A nagyváradi villamosvonalak 42,8 kilométeres teljes hosszából 6339 méternyi szakaszt látnak el ilyen rugalmas burkolattal. A villamossínek mellett lévő útpályát újraaszfaltozzák majd úgy, hogy nem kell hozzányúlni a meglévő sínekhez és pályaelemekhez. Az újraaszfaltozást egy erre szakosodott cég végzi majd, mely egy rugalmas, rezgés-, hő- és mechanikai ütéseknek ellenálló gumisávot helyez be a villamosvágány és az aszfalt közé. A beruházás összértéke 11.663.172 lej áfa nélkül, a megvalósítási időszak 24 hónap. Az idén 3.361.340 lejt költenek el erre a beruházásra.