7 órája
Váradon dől el a női egyetemi kosárlabda bajnoki címe

Forrás: CSU Oradea
Jósa Attila
A tavalyi év után 2025-ben ismét Nagyvárad ad otthont a női kosárlabda egyetemi országos döntőjének, amelyet május 9. és 11. között rendeznek a Nagyváradi Egyetem sportcsarnokában. A tornát a Romániai Iskolai és Egyetemi Sportszövetség szervezi, együttműködésben a Nagyváradi Egyetemmel és a Román Kosárlabda-szövetséggel.
Az idei döntő tornán négy csapat vesz részt: a Temesvári „Victor Babeș” Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem, a Temesvári Műszaki Egyetem, a Bukaresti Nemzeti Tudományos és Műszaki Egyetem – Pitești-i Egyetemi Központ, valamint a házigazda Nagyváradi Egyetem. A tavalyi kiírás két döntőse – a Pitești-i Központ és a Nagyváradi Egyetem – az idei sorsolás során kiemeltként szerepel.
Bár egy négycsapatos torna esetében ez elsőre szokatlannak tűnhet, a résztvevő együtteseket két csoportba osztották, a csoportmérkőzésekre pedig pénteken kerül sor, 17 órakor kezdődik az A csoport első mérkőzése (A1 vs. A2), majd 19 órától következik a B csoport találkozója (B1 vs. B2). Szombaton rendezik meg az elődöntőket: 17 órától az A csoport győztese a B csoport vesztesével játszik, míg 19 órától a B csoport győztese méri össze erejét az A csoport vesztesével. A bajnokság vasárnap ér véget a helyosztó mérkőzésekkel, amelyek a végső sorrendet is meghatározzák. A bronzmérkőzés 9 órakor kezdődik, a döntőre pedig 11 órakor kerül sor.