6 órája
Európa-párti tüntetés zajlik Bukarestben több ezer ember részvételével

Több ezer ember indult el május 9-én, péntek délután a fővárosi Universității (Egyetem) térről a Victoriei (Győzelem) tér felé az Ellenállás és kezdeményezés megmozdulás által szervezett Európa-párti felvonulás keretében.
Az esemény szervezője, Marcel Bartic történelemtanár az Agerpresnek azt nyilatkozta, hogy hisz egy európai Romániában, illetve abban, hogy a felvonulással az összefogás üzenetét küldik a megosztott román társadalomnak, amely véleménye szerint nem ezt érdemli.
Rámutatott: Románia nagyon sokat dolgozott azért, hogy az Európai Unió és a NATO tagja lehessen, a román társadalom jobb sorsot érdemel. ,,Az itt látható emberek nem azért jöttek ide, mert valakit gyűlölnek, nem valaki ellen gyűltek össze, hanem azért, hogy egy nagyon egyszerű üzenetet továbbítsanak: Románia európai állam, és az is marad" - mondta a szervező.
A részt vevők ,,Elmegyünk szavazni, maradunk az EU-ban", ,,Megszavazzuk Románia európai jövőjét" feliratú plakátokkal, valamint román és uniós lobogókkal vonultak fel Bukarest utcáin.
Az esemény társszervezője, a Declic közösség szerint Románia válaszút előtt áll. ,,Az elnökválasztás első fordulója megmutatta, hogy a szélsőségesek egy lépésre vannak a hatalom teljes átvételétől. A szélsőségesség nem egy elvont fenyegetés. Valós, szervezett és jelen van. Agresszívan hirdeti magát az interneten, csodákat ígér a TikTok-on, gyűlöletet terjeszt, embereket fenyeget és szembeszáll a törvénnyel. Kigúnyol mindenkit, aki kritizálja, és elrejti az erőszakos, antidemokratikus csoportokkal való kapcsolatait. Ez nem politika, hanem veszély" - hívja fel a figyelmet a Declic.