május 9., péntek

Gergely névnap

Ünnepség

6 órája

Felújított lelkészi lakásokat adtak át Nagyváradon

Bár a nagyvárad-őssi református templom volt a helyszín, Nagyvárad három különböző lelkészi lakásának felújításáért adtak hálát csütörtök délelőtt. Az ünnepi istentiszteleten Bogdán Szabolcs János, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke hirdette az igét.

Felújított lelkészi lakásokat adtak át Nagyváradon

Fotó: Torkos Márk Erik/KREK

János Piroska

A nagyvárad-őssi és a nagyvárad-olaszi egyházközségek parókiájának, illetve a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium iskolalelkésze szolgálati lakásának felújítási munkálatait a Királyhágómelléki Református Egyházkerület a magyarországi Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával végezhette el. A felújított épületeket május 8-án, csütörtök délelőtt a nemzeti színű szalag jelképes átvágásával egybekötött ünnepi istentiszteleten adták át. A nagyváradi-őssi református templomban Bogdán Szabolcs János püspök a 90. Zsoltár alapján hirdette az igét: „Uram, te voltál hajlékunk nemzedékről nemzedékre”. Az egyházi elöljáró rámutatott: a lelkészi lakások is „nagyon fontos eszközei annak a szolgálatnak, amelyet Isten ránk, az ő egyházára bízott”. Mint elmondta, különleges, egyedi életforma a lelkipásztoré, akire egy-egy település, gyülekezet közösségében kezdetben „jövevényként” tekintenek, éppen ezért a lelkipásztor komoly erőfeszítéseket kell tegyen, hogy a közösség tagjává, a parókia pedig otthonává váljon. Mint felidézte, ő maga is – lelkészcsaládból származva, illetve lelkipásztori szolgálatot végezvén – egész eddigi élete során parókián lakott, összesen nyolc lelkészlakás nyújtott számára otthont.
„A keresztyén, hívő ember bárhol és bármilyen körülmények között éljen, Isten szeretetének az ölelésében él. Semmi nem szakíthat el minket Isten szeretetétől – mondja Pál apostol –, amely megjelent Jézus Krisztusban, a mi Urunkban” – reflektált a felolvasott igeversre. Minden ház, minden hely otthonunkká válik, ahol Jézus jelen van, és ahol nincs jelen, bármilyen gyönyörű a hajlék, az nem lesz otthonunkká – fogalmazott. „Ma elsősorban Istennek adunk hálát, mert mindent oly szépen intézett, de köszönetet mondunk Mennyei Atyánk eszközeinek is, Magyarország kormányának, ezen belül a Külgazdasági és a Külügyminisztérium vezetőinek, munkatársainak, akikkel együtt közös munkánk újabb gyümölcseit élvezhetjük” – zárta köszönetével az igehirdetést.

„A Királyhágómelléki Református Egyházkerület a forradalom utáni időszakban szembesült azzal, amit gyakorlatilag addig is látott, csak nem nagyon tudott ellene tenni, hogy nagyon sok épület, istenháza, imaház, parókia lepusztult, leromlott állapotban van. Óriási feladat volt a kezdetektől fogva, hogy ezeket szépen lassan lehessen rendbe tenni, ebben nagyon nagy segítséget nyújtott mindig az érdekképviseletünk is” – fogalmazott házigazdaként Farkas Zsolt előadótanácsos, a nagyvárad-őssi református gyülekezet lelkipásztora, rámutatva egyúttal arra, hogy a felújítások során a parókiák mindig háttérbe szorultak. „Nagyon örültünk annak, amikor a tavalyi esztendőben elindulhattunk egy olyan új úton a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával, amely pontosan ezeknek az épületeknek a rendbetételét célozta meg” – mondta. Az említett három lelkészi lakás – a nagyvárad-őssi, a nagyvárad-olaszi parókia, illetve az iskolalelkészi szolgálati lakás – rendbetétele csak az „első körhöz” tartozott, nyár végére újabb hét parókia újul meg szerte az egyházkerületben – tette hozzá. 

Magyar Levente miniszterhelyettes (Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériuma) beszédében szintén rámutatott arra, milyen fontos a parókia egy gyülekezet életében, lelkész nagyapja mellett ugyanis ráismert, egy lelkésznek a vasárnapi prédikáció mellett feladata az is, hogy a híveinek életét, minden lehetséges módon, akár saját kezűleg is segítse. „Amíg nekünk lehetőségünk van, addig folytatni fogjuk ezt a fajta támogatást, akkor is, ha épp a gazdasági helyzet szűkösebb költségvetést enged nekünk. Mindig ki fogunk tudni szorítani abból annyit, hogy egy-egy lépést tudjunk közösen előre menni. Méltó infrastruktúra nélkül, méltó külső anyagi körülmények nélkül ugyanis nem várható el az, hogy egy közösség erősödni tudjon” – fogalmazott. 

Dénes István Lukács nagyvárad-olaszi lelkipásztor, egyházkerületi főjegyző felszólalásában a támogatás fontosságát emelte ki a parókiák felújításában. Ezeket a támogatásokat nemcsak pénzben, jogi dokumentumokban lehet kifejezni, hanem a testvéri szeretetben, az összetartozás örömében is – fogalmazott. Ahol a lelkész lakásra, otthonra lel, ott a gyülekezet is erőre kap: megérzi a gyülekezet, hogy van értelme dolgozni, fizikai értelemben építeni, és ennek kihatása van a lelki építkezésre is – mondott köszönetet a támogatásért.

Az ünnepi istentisztelethez énekszolgálattal járult hozzá a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium Lélek Band együttese. Az esemény a Himnusz eléneklésével, majd a nemzeti színű szalag jelképes átvágásával ért véget a templom udvarán.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában