2025.05.09. 17:06
33. Festum Varadinum: A mi világunk
A 33. Festum Varadinum hivatalosan május 9-én „startol el” a bihari megyeszékhelyen. A május 25-ig tartó programsorozat szervezője idén is a Bihar megyei RMDSZ, együttműködve a magyar történelmi egyházakkal, a civil és ifjúsági szervezetekkel, illetve a tanintézményekkel.

Forrás: Facebook/Festum Varadinum
Május 9., péntek
12 óra – Az idő mint lehetőség című képzőművészeti kiállítás a püspöki palotában. „Jubileumi szentévet írunk, melynek mottója: A remény zarándokai, ami mindannyiunk számára lehetőséget kínál a lelki megújulásra. A Nagyváradi Művészeti Líceum diákjai erre az alkalomra készített képzőművészeti alkotásaikban az idő mint lehetőség témáját ragadják meg, rámutatva arra, hogyan találhatunk rá a reményre. A kiállításmegnyitót követően az iskola diákjai egy beszélgetés keretében oszthatják meg gondolataikat az idő fontosságáról” – áll az esemény ismertetőjében.
15 óra – Majális
17 óra – Somogyi Győző – Magyar Királyok Arcképcsarnoka a Léda-házban. A 2023-as kiállítás sikere után Somogyi Győző Kossuth-díjas festőművész, a Nemzet Művésze ismét különleges tárlatot készít: az Ezer év egyben kiállítást. A művei az idő múlását és az érzékszervi élményeket ábrázolják, így minden egyes kép egy újabb pillanatot örökít meg.
17.30 óra – On Bike. Megmutatva a kerékpáros közösség jelenlétét Nagyváradon egy szórakoztató zenés túra indul a Szigligeti Színház előtti Bémer térről egyenesen a koncertek felé a várba.
18 óra – Országos Csillagszerző Matematikaverseny a Mihai Eminescu Főgimnáziumban. Nyitóünnepség.
18 óra – Kenéz Emese nagyváradi fotóművész egyéni kiállítása az EFA Kiállítási Központban.
18.30 – Mano & Gregor-koncert a várban.
19.30 – ÉBERKÓMA-koncert a várban.
20.30 – Fenyő Miklós-koncert a várban.
22 óra – Magyar Banda-koncert a várban.
23 óra – Majális After Party a Gekkóban.
23 óra – Táncház & utóbuli a Moszkvában.
Május 10., szombat
9 óra – Majális a várban – iskolák, óvodák majálisa.
9.30 óra – A Dr. Mózes Károly-díj átadása a Nagyváradi Polgármesteri Hivatal dísztermében. A díj célja az ápolói munka elismerése.
10 óra – XX. Barangolás Európában – regionális általános műveltségi vetélkedő kisiskolások számára a Szent László Líceumban.
12 óra – FEM Maraton a PKE amfiteátrumában.
16 óra – De mi az a kiflipörgetés? – Beszélgetés Jónyer István asztaliteniszező világbajnokkal a Tudás Sátorban, a várban.
17 óra – Igaz magyar ember is koccinthat sörrel? A magyarországi sörfőzés története a törökök kiűzésétől a monarchia alkonyáig a Tudás Sátorban, a várban.
17 óra – Apacuka-koncert a várban.
18 óra – End Of Paradise-koncert a Gekkóban.
18.15 óra – Rius & The Band-koncert a várban.
19 óra – Első Emelet-koncert a várban.
20.30 óra – Szalonna és Bandája-koncert a várban.
21 óra – Táncház & utóbuli a Moszkvában.
21.30 óra – ValMar-koncert a várban.
23 óra – Majális After Party a Gekkóban.
Május 11., vasárnap
9 óra – Majális, örömfőzés.
11 óra – Műterem a szabadban. Bár a festők műtermi munkája igazi magányos tevékenység, kortárs debreceni és nagyváradi festők ezúttal egy napra nyilvánossá teszik az alkotómunka folyamatát a római katolikus püspöki palota kertjében.
11 óra – Nyílt nap a Kézművesházban.
11 óra – Varadinum-nyitó ünnepi istentisztelet az evangélikus templomban. Lupták György hitvalló ny. ev. esperes végzi az igehirdetési szolgálatot, Kiss Tünde zenetanár vezetésével közreműködik a Szacsvay Imre Általános Iskola gyermekkórusa. Bemutatják Anton Karl Fischer közelmúltban magyar nyelvre fordított könyvét (Demonstratio idioma Ungarorum et Scytorum idem esse).
16 óra – Tini Dance Center Show a várban.
18 óra – Tárkány Művek-koncert a várban.
19 óra – 4S Street-koncert a várban.
20 óra – Moby Dick-koncert a várban.
21 óra – Halott Pénz-koncert a várban.
Május 12., hétfő
11 óra – HolnapUtán Fesztivál: Az ember tragédiája. Tantermi előadás a Mihai Eminescu Főgimnáziumban. Figura Stúdió Színház, Gyergyószentmiklós.
10 óra – Lázár Ervin mesedélelőtt a 11-es Általános Iskolában.
11 óra – Irodalom filmvásznon: adaptáció és fölülírás (Rokonok, Sorstalanság) a Partiumi Keresztény Egyetem dísztermében. Dr. habil. Sághy Miklós előadása.
11 óra – Életünk a művészet – képzőművészeti kiállítás és koncert a Nagyváradi Művészeti Líceumban.
13 óra – HolnapUtán Fesztivál – Félúton. Transilvania Színpad. Puck Bábszínház, Kolozsvár. Az előadás a kamaszkor kérdéseit és bizonytalanságait járja körül – az iskolai, családi és párkapcsolati helyzeteken keresztül.
16 óra – Kulturális örökség és kreativitás – nemzetközi hallgatói workshop a PKE amfiteátrumában.
17 óra – Varadinum mozi a Cinema Palace-ban. A tanú (1969) – magyar filmszatíra.
18 óra – Szívügyünk a Petőfi park. Nagyvárad emblematikus közterülete – múlt és jelen, remélhető szebb jövő? Kádár József jogász tart előadást a Léda-házban.
18 óra – Nyitott könyvvel a világra – Dobos János író-olvasó találkozó az Old Chef Rustic Events Hallban.
18 óra – Téglák a falban. A Bihar megyei és nagyváradi, magyar tannyelvű végzős osztályok közös búcsúztatása a PKE dísztermében. A kötetbemutató és -átadás után koncerttel kedveskednek a diákoknak a szervezők.
18 óra – Váradi filmcsillagok. Nemlaha György vetítéses előadása a FIX rendezvényteremben.
19 óra – Stevie Ker-koncert a Körösparti Pódiumon.
20 óra – Bérletszünet – Csokonai Színészzenekar – koncert a Körösparti Pódiumon.
20 óra – Varadinum Quiz Night a Gekkóban. Házigazda: Bartha Álmos, a QuizNight.hu alapítója.
Május 13., kedd
10 óra – Vállalkozó mint mentor. Nekem hogyan sikerült? Helyszín a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum.
10 óra – Karok közötti bajnokság – sporttal a közösségért. A sportnak nemcsak egészségmegőrző szerepe van, hanem közösségformáló ereje is – ezt a gondolatot viszi tovább a Partiumi Keresztény Egyetem karok közötti bajnoksága.
10 óra – Időutazás az informatika múltjába a Mihai Eminescu Főgimnáziumban.
13 óra – HolnapUtán Fesztivál – Szörnyfogócska. Transilvania Színpad. Kerekasztal Színház, Budapest.
14 óra – Generációk találkozója a Szacsvay Imre Általános Iskolában.
15.30 óra – Termelői piac a Gekkóban.
17 óra – Varadinum-mozi a Cinema Palace-ban. Valami madarak (2023) – magyar játékfilm.
18 óra – „Az ember, aki valamiért is tudott élni, nemcsak valamiből” – Kocsis István drámaíró kötetbemutatója a Kiss Stúdió Színházban.
18 óra – Oktatási monitoring. Nyelvi tájkép, infrastruktúra, egyenlőtlenségek a romániai magyar nyelvű oktatásban. Az előadás az erdélyi magyar oktatást kisebbségi jogi szempontból tárgyalja a Léda-házban.
18 óra – A Jószemű José – Filmvetítés és közönségtalálkozó Tóth-Zele Józseffel és dr. Kovács Barnabással
a FIX rendezvényteremben.
18 óra – Dr. Bagdy Emőke klinikai szakpszichológus előadása az állami filharmónia koncerttermében.
19 óra – Dr. Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő előadása a Bodegában.
19 óra – HolnapUtán Fesztivál – sSoha. Transilvania Színpad. Cimborák Bábszínház, Sepsiszentgyörgy. Daróczi Klarissza egyéni előadása Visky András Megöltem az anyámat című identitásjátéka alapján.
20 óra – Debrecen Dixieland Jazz Band-koncert a Körösparti Pódiumon.
Május 14., szerda
10 óra – Vállalkozó mint mentor. Nekem hogyan sikerült? Helyszín a Szent László Líceum.
11 óra – HolnapUtán Fesztivál – Béka-királykisasszony. Árkádia Színpad. Tomcsa Sándor Színház, Székelyudvarhely. A Béka-királykisasszony című magyar népmese és a belőle készült előadás mesél férfiról, nőről, szerelemről és fájdalomról.
11 óra – Kvantumfórum a Mihai Eminescu Főgimnáziumban. A kvantum éve – interaktív bemutatók diákoktól diákoknak.
14 óra – Dicső hadaink nyomában – nemzetközi gyermekrajzpályázat – kiállítás és díjkiosztó a FIX rendezvényteremben.
16 óra – HolnapUtán Fesztivál – Semmi. Transilvania Színpad, Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház.
16 óra – Óvodába, bölcsődébe hívogató az Orsolya óvoda főépületében.
18 óra – Ünnepi hangverseny – a Kodály Kórus Debrecen koncertje az evangélikus templomban.
18 óra – Kiállítás a Tibor Ernő Galériában. A TEG művészei önálló tárlattal tisztelegnek névadójuk, Tibor Ernő munkássága előtt.
18 óra – Staféta II. Diákirodalmi est a Léda-házban.
19 óra – Feel No Stress-koncert a Körösparti Pódiumon.
20.30 óra – Sárik Péter Trió & Szőke Nikoletta – Jazzkívánságműsor a Körösparti Pódiumon.
Május 15., csütörtök
8 óra – Szent László Zarándokút – Debrecen–Nagyvárad között (Domonkos 100).
8.30 óra – Iskolanap a Lorántffyban.
8.30 óra – HolnapUtán Fesztivál – Ab ovo. Tantermi előadás az Ady Endre Líceumban. Tamási Áron Színház, Sepsiszentgyörgy.
9 óra – HolnapUtán Fesztivál – A folyó réme (tantermi előadás a Szacsvay-iskolában). Part Színházi Nevelési Műhely.
10 óra – Vállalkozó mint mentor. Nekem hogyan sikerült? Helyszín a Szent László Líceum.
10 óra – Varadinum Történészkonferencia a Léda-házban. „Országunknak fő végháza, Várad…” – Nagyvárad és a Partium a 16–18. században.
11 óra – HolnapUtán Fesztivál – A folyó réme. Tantermi előadás a Szacsvay-iskolában. Part Színházi Nevelési Műhely.
11 óra – Nagyvárad nagyítóval a Mihai Eminescu Főgimnáziumban. A 11. osztályos tanulók játékos formában mérhetik fel, mennyire ismerik Nagyvárad nevezetességeit, történelmi, kulturális, művészeti és építészeti örökségét.
13 óra – HolnapUtán Fesztivál – Nyárindító. Tantermi előadás a Szacsvay-iskolában. Part Színházi Nevelési Műhely.
14.30 óra – Kincskeresés az Ady DT-vel a belvárosban.
16 óra – Óvodába, bölcsődébe hívogató az Orsolya óvoda szőllősi épületében.
17 óra – Mesélő műtárgyak – In memoriam dr. Indig Ottó. Dr. Indig Ottó (1936–2005) nagyváradi irodalomtörténész, művelődéskutató, műgyűjtő és mecénás halálának 20. évfordulója alkalmából nyílik tárlat a római katolikus püspöki palota második emeletén.
17 óra – Varadinum-mozi a Cinema Palaceban. Mi vagyunk Azahriah (2024) – dokumentumfilm.
18 óra – Nem Petőfiné – Monodráma intim térben a Vili Apartmentsban.
18 óra – Történelmi könyvbemutató dedikálással a FIX rendezvényteremben. Fráter Olivér történész, a Nemzetkutató Intézet aligazgatója mutatja be legújabb könyvét, amely Kratochvil Károly életét és történelmi szerepét dolgozza fel.
19 óra – Tündérkert Bartók útjain a Szigligeti Színházban. A Nagyvárad Táncegyüttes új folklórelőadása Novák Ferenc és Foltin Jolán műfajteremtő koreográfusok emléke előtt tiszteleg.
19 óra – Szomszédnéni Produkciós iroda – humorest a Körösparti Pódiumon.
20 óra – eMStreet-koncert a Körösparti Pódiumon.
21 óra – Karaoke Night a Gekkóban.
Május 16., péntek
10 óra – Iránytű a szociális segítő szakmában. Konferencia a püspöki palotában. A Szociális Szakmai Nap célja, hogy lehetőséget biztosítson a szakemberek számára a tudásbővítésre, tapasztalatcserére és a helyi ellátórendszer fejlesztésére.
10 óra – Vállalkozó mint mentor. Nekem hogyan sikerült? Helyszín a Szent László Líceum.
11 óra – A Holnap városa – Nagyvárad az irodalomban. Játékos, interaktív irodalmi foglalkozás a Mihai Eminescu Főgimnáziumban.
11.15 óra – Nagyvárad régen és ma – múltidéző séta, városismereti vetélkedő a belvárosban.
13 óra – Jókai 200 – Jókai Nagyváradon. Irodalmi séta a belvárosban: Szigligeti Ede utca, Ady Endre utca, Körös-part és a Bémer tér.
16 óra – Classic Car Show a Bémer téren.
16 óra – BorPart – megnyitó.
17 óra – Kitti és Marci akusztik-koncert a BorParton.
18 óra – A 21. századi nő. Vezetői szerepek, beszélgetés és filmvetítés a Léda-házban.
18 óra – Fehérlófia – táncmese. A GG Tánc Eger előadása a Szigligeti Színházban.
19.30 óra – Hakeshet Klezmer Band-koncert a BorParton.
21.30 óra – Ferenczi György és az 1-ső Pesti Rackák-koncert a BorParton.
20 óra – Romanos-koncert a Lokálban.
22 óra – Oscillations – DJ-k a Moszkvában.
Május 17., szombat
10 óra – Nomád Kupa a várban.
10 óra – NAC 115 – Egy Nemzet Tornája. Helyszín: 5x5 Sport Bar (Splaiul Crişanei utca 25. szám). A program 10 órakor CAO-NAC–Fugyivásárhelyi SK mérkőzéssel kezdődik Hegyközpályiban, majd 13 és 17 óra között az „Egy Nemzet Tornája” keretében a Kárpát-medence magyarlakta régiói és a Ferencváros Öregfiúk csapatai mérkőznek meg Őssiben. 18 órakor koszorúzás lesz a NAC-szobornál (Bunyitay liget), 19 órától pedig közönségtalálkozó a Partiumi Keresztény Egyetemen, relikviákkal, vendégekkel és klubtörténeti visszatekintéssel.
11 óra – In memoriam Dukrét Géza – konferencia és könyvbemutató a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központban.
12 óra – Az adózás jövője – A digitalizáció hatása az adóhivatali folyamatokra. A PKE amfiteátrumában tartott előadás középpontjában a 2025-ben életbe lépő új szabályozások állnak.
16 óra – A magyar külpolitika és a szomszéd népek. Jeszenszky Géza két könyve a Léda-házban.
16.30 óra – DJ Rogvaiv a BorParton.
18 óra – Vendégek a Szótéren, Léda-ház. A Vendégek a Szótéren című interjúkötet sikeres Bihar megyei személyiségekkel készült beszélgetéseket tartalmaz, amelyek bepillantást nyújtanak a helyi kultúra és közélet fontos alakjainak életébe és gondolataiba.
18 óra – Dr. Jazz Duó-koncert a BorParton.
19 óra – Múzeumok Éjszakája: székesegyház, püspöki palota, Gránátalma Patikatörténeti Múzeum.
19 óra – Keresztény üdvtörténet Stornó Ferenc falfestészetében. Helyszín a székesegyház. A kiállítás megnyitója egyedülálló alkalmat nyújt az érdeklődők számára, hogy megcsodálják a templom főhajójának mennyezetét borító művészi értékeket, valamint a gazdag egyházi üzenetet hordozó falfreskókat, melyek öt táblán kerülnek bemutatásra.
19 óra – FIX nyílt nap.
19 óra – Evermind-koncert a Moszkvában – Nirvana tribute zenekar.
20 óra – Orgonakoncert a nagyváradi római katolikus székesegyházban. Az est főszereplője Heribert Metzger professzor, a salzburgi dóm korábbi orgonistája, aki nemzetközileg elismert művész és zenepedagógus.
20 óra – Mock Surprise – albumbemutató koncert a Lokálban.
20.30 óra – Budapest Bár-koncert a BorParton.
22 óra – Dr. Jazz Duó-koncert a FIX-ben.
22 óra – DJ Rogvaiv a BorParton
Május 18., vasárnap
11 óra – Szent László Egyházmegyei Zarándoknap a székesegyházban, hermás körmenet.
15 óra – Hazai.ro – portálbemutató a Léda-házban. A Bihar megyei gazdák világába nyújt betekintést az új online felület, a Hazai.ro, amely számos Bihar megyei gazdával ismerteti meg az olvasót, folyamatosan bővülő tartalommal.
17 óra – Könyvbemutató a Léda-házban – Oborni Teréz: Erdély fejedelmei.
17.30 óra – Nálada-koncert a BorParton.
18 óra – Szólj be a papnak! Téma: Mennyiség-mérték-egység a Moszkvában.
18 óra – A finn zene gyöngyszemei. Második évad, helyszín a Posticum.
19 óra – Cancel-koncert a BorParton.
20.30 óra – Kávészünet-koncert a BorParton.
Május 19., hétfő
10 óra – Vállalkozó mint mentor. Nekem hogyan sikerült? Helyszín a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum.
17 óra – Varadinum-mozi a Cinema Palaceban. Szaffi (1984) – magyar rajzfilm.
17 óra – Újabb kutatások a püspöki palota barokk falképeiről. Előadás a nagyváradi római katolikus püspöki palotában.
18 óra – Czárán Gyula munkásságáról az Eco-Mountain Transylvania Egyesület szervezésében. Előadással emlékeznek Czárán Gyulára a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központban, majd virágültetéssel teszik szebbé mellszobrának környékét.
19 óra – Ők tudják, mi a szerelem. Gárdonyi Géza Színház, Eger. Helyszín: Szigligeti Színház.
Május 20., kedd
9 óra – Kabos Endre Diákolimpia. Helyszín: Nagyváradi Sportiskola.
10 óra – Vállalkozó mint mentor. Nekem hogyan sikerült? Helyszín a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum.
12 óra – Zenei maraton. A Nagyváradi Művészeti Líceum tehetséges diákjai egy különleges komolyzenei koncerttel készülnek, amelyen a legkisebbektől a végzősökig mindenki bemutathatja zenei tudását. A maratoni előadás során változatos műsorral örvendeztetik meg a zenekedvelő közönséget.
15.30 – Termelői piac a Gekkó Pubban.
17 óra – Varadinum-mozi a Cinema Palaceban. Egy százalék indián (2024) – magyar filmdráma.
18 óra – Közönségtalálkozó Osváth Richárd paralimpikonnal a római katolikus püspöki palota második emeletén található kék teremben.
18 óra – Fenntarthatóság, család, egészség – párbeszéd és műhelymunka a Bodegában. Szakértők és résztvevők együtt gondolkodnak arról, hogyan alakíthatunk ki tudatosabb, egészségesebb és fenntarthatóbb életmódot a mindennapokban.
18 óra – Könyvbemutató a Léda-házban – Magyar Zoltán: Érmelléki népmondák. A 705 érmelléki folklórszöveget tartalmazó kötet egyike a magyar folklorisztika átfogó igényű, gazdag anyagot felvonultató mondagyűjteményeinek.
Május 21., szerda
9 óra – aniMéter – animációs konferencia a Partiumi Keresztény Egyetemen.
10 óra – Vállalkozó mint mentor. Nekem hogyan sikerült? Helyszín a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum.
14 óra – Szent László, a lovagkirály – a XV. országos rajzverseny díjkiosztója a Szent László Líceumban. A beérkezett alkotások kiállítása megtekinthető a líceum dísztermében.
17 óra – „Örvényekbe dobva álmodom a szépet”. Juhász Gyula Váradon. Előadás a Szent László Líceumban, a Partiumi Magyar Nyugdíjasok Egyesülete szervezésében. Juhász Gyula költészetét idézi meg az irodalmi est, melyen Bodóczi Erzsébet magyartanár tart előadást.
18 óra – Unitárius istentisztelet, énekelőadás és képzőművészeti kiállítás. Szószéki szolgálatot végez Kriza János, a Magyarországi Unitárius Egyházkerület püspöki helynöke. Az istentisztelet után Csillagok palotája címmel énekelőadásra kerül sor, melyen Balassi Bálint énekelt versei és 17–18. századi magyar világi énekek hangzanak el Molnár Júlia színművész és Szilágyi Ágnes zenetanár előadásában. Ezt követően Jankó-Szép Noémi tanárnő szervezésében Az agyag ösvényei című képzőművészeti kiállítás nyílik meg, amely a Nagyváradi Művészeti Líceum kerámikus generációinak munkáiból válogat.
18 óra – Nyílt nap a Tibor Ernő Galériában.
19 óra – A finn zene gyöngyszemei, második évad. Helyszín a római katolikus püspöki palota. Előadók: Oszaczky Andrássy Katalin – zongora, dr. Marcu Ágnes – cselló, dr. Jámbor-Fekete Erzsébet – zongora, Murja Ludovic – hegedű, Thurzó Sándor József – brácsa, Borzási Dávid – fuvola.
19 óra – Húzzad csak kivilágos virradatig… – operettest a Léda-házban. Fellépnek: Molnár Júlia színművész, Viktor József operaénekes, kontratenor és Varkucs Róbert.
Május 22., csütörtök
10 óra – Vállalkozó mint mentor. Nekem hogyan sikerült? Helyszín a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum.
11 óra – Varázslatos világ – képzőművészeti kiállítás és koncert a művészeti líceumban.
17 óra – Ary Johanna vizuális művész Kaliptra című kiállítása a Léda-házban. Egy izgalmas kísérleti tárlat, amely 2D és 3D technikák ötvözésével készült animációkat és grafikákat mutat be.
17 óra – Varadinum-mozi a Cinema Palaceban. Nyersanyag (2024) – magyar játékfilm.
17 óra – A művészeti líceum végzőseinek koncertje.
18 óra – A keresőoptimalizálás és a SEO szövegírás kihívásai 2025-ben. Helyszín: Moszkva Kávézó.
20 óra – No Cable Acoustic-koncert a Lokálban.
21 óra – Karaoke Night a Gekkó Pubban.
Május 23., péntek
9 óra – Sulinap a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceumban.
10 óra – III. Varadinum Tudományos Diákköri Konferencia a Collegium Varadinum székhelyén.
11 óra – Eurofotoart Nemzetközi Szalon az EFA Kiállítási Központban.
13 óra – Vállalkozók őszintén a Partiumi Keresztény Egyetemen.
14 óra – Fényes Szabolcs emléktáblájának megkoszorúzása (Kőfaragó/Nicolae Jiga utca 69. szám).
17 óra – Félni vagy élni? – Őszinte beszélgetés Nagy Zsolt volt miniszterrel a Partiumi Keresztény Egyetem amfiteátrumában. A beszélgetés középpontjában a sorsfordító pillanatok, válságok és újrakezdések állnak – miként döntünk, mikor félünk, és hogyan tanulunk ezekből az élethelyzetekből.
18 óra – Péter I. Zoltán–Szilágyi Aladár Emlékkonferencia a Léda-házban. Az eseményen szakértők és meghívott előadók osztják meg tudományos és művészeti megközelítéseiket, valamint reflektálnak Szilágyi Aladár és Péter I. Zoltán szellemi örökségére.
18 óra – Bündeltanz. A Partium Keresztény Egyetem dísztermében az Oberon Társulat Bündeltanz című előadása a második világháború után elűzött magyarországi németek sorsát dolgozza fel. A produkció egy különleges közös alkotómunka, amelyben a színészek improvizációi, a sváb zenei hagyományok és a történelmi emlékezet fonódik össze.
18 óra – Best of Várad – díjátadó a városházán.
18 óra – Szabadtéri jóga a várkertben. Rossz idő esetén az óra elmarad.
20 óra – Mike Parker Trio – koncert a Moszkvában.
Május 24., szombat
9 óra – Varadinum Protokoll Kupa a sportiskolában.
9 óra – Varadinum Diákkupa a sportiskolában.
10 óra – Öregdiák-találkozó az Adyban. Az Ady Endre Líceum 2025-ben is megszervezi az öregdiák-találkozót az 50, 60, illetve 70 éve végzetteknek. A találkozó keretén belül osztályfőnöki órákra és az arany-, gyémánt- és rubinoklevelek átadására is sor kerül.
10 óra – Harmadik osztályosok XIII. Napsugár Öttusa-bajnokságának döntője a bihari sportcsarnokban.
16 óra – Balázsi József, az értékteremtő polgármester – könyvbemutató a Léda-házban. A két éve elhunyt polgármester három évtizeden át vezette Érsemjént, motorja volt a település fejlődésének és felvirágzásának. A beszélgetésekből építkező kötet szerzője Dérer Ferenc, szerkesztője Szűcs László.
18 óra – Ady és Adél – Farkas Ibolya előadóestje a Léda-házban.
18 óra – A Székelyhídi Fúvószenekar koncertje a Holnaposok szoborcsoportnál.
20 óra – Most mi van? – koncert a Lokában.
Május 25., vasárnap
11 óra – Ünnepi istentisztelet a rogériuszi református templomban. Igét hirdet Rákos Loránt református lelkész, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspökhelyettese. Az alkalom közös elcsendesedésre és lelki megerősödésre hívja a résztvevőket.
19 óra – A Bábjátékos a Szigligeti Színházban. A debreceni Csokonai Nemzeti Színház, a Maladype Színház és a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége közös produkciója a Holokauszt 80. emlékév tiszteletére.
19 óra – Varadinum díjátadó gála a Szigligeti Színházban.
Május 27., kedd
12.30 óra – Ady DT Sportnapok
14 óra – A regionális Őszirózsa népdalvetélkedő megyei szakasza a művészeti líceumban.
19 óra – Kortárs klasszikusaink. Emlékezés Jékely Zoltán költőre a Léda-házban. A Holnap és az Újvárad irodalmi sorozata újabb estjén emlékeznek meg Jékely Zoltán költőről, aki a 20. századi magyar irodalom egyik meghatározó alakja volt. Az esemény során Boka László irodalomtörténész és Péterfy Sarolt, a költő unokája osztják meg gondolataikat, illetve elemzik Jékely életművét és költészetét.
Május 28., szerda
18 óra – Szent László koronája – könyvbemutató a római katolikus püspöki palotában. A Szent László koronája – 15 átfogó művészettörténeti tanulmány című kötet a királyhoz köthető építészeti remekművek és történelmi emlékek világába kalauzol el.
18 óra – Zilahi Csaba: Erdélyi magyaRock I–II. Könyvbemutató a Léda-házban. A Kolozsvári Rádió zenei szerkesztőjének kétkötetes műve az erdélyi magyar könnyűzene történetéről, benne nagyváradi muzsikusokkal: Trifán László, Fojka László (Miraj, Ethos), Józsa Erika, Boros Zoltán, Orbán Miklós. A kolozsvári Exit kiadó gondozásában megjelent könyvet a szerző ajánlja az érdeklődők figyelmébe.
Május 29., csütörtök
12.30 óra – Tanár–diák foci az Ady Endre Elméleti Líceumban.
18 óra – Meitner Tamás: Lélekegyedül – könyvbemutató a Léda-házban.
Május 31., szombat
11 óra – Ballagás az Adyban.
20 óra – Szülői bál a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceumban.
Június 6., péntek
19 óra – A nulladik perc. Ősbemutató a Szigligeti Színházban.
A szervezők a programváltoztatás jogát fenntartják. Kérjük, kövessék figyelemmel a festumvaradinum.ro honlapot.