3 órája
Gazdasági konferenciát szerveztek a püspöki palotában

Fotó: Alexandru Nițescu
Ciucur Losonczi Antonius
A 33. Festum Varadinum rendezvénysorozat keretében a CED Közép-európai Gazdaságfejlesztési Hálózat Nonprofit Kft. nagyváradi regionális irodája, a Mathias Corvinus Collegium (MCC) képzési központja, a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség, a Romániai Magyar Közgazdász Társaság (RMKT) nagyváradi fiókszervezete és a Romániai Magyar Vállalkozásokért Egyesület (ROVE) május 8-án, csütörtökön a római katolikus püspöki palota dísztermében megrendezte a 4. Nagyváradi Gazdasági Konferenciát.
Házigazdaként Böcskei László megyés püspök köszöntötte a megjelenteket. „Az ember megteremtője, középpontja és célja az egész gazdasági életnek” – idézte a II. vatikáni zsinat liturgikus konstitúciójának bevezetőjét, mely a világ és az egyház mai viszonyáról szól. A rendezvény kettős céljára hívta fel a figyelmet, a kapcsolatra és a kapcsolódásra. A gazdasági élet középpontja az ember. Érte és általa történik minden, a jövőbe vetett elképzeléseink, a gazdaságpolitikáink is csak annyira tarthatók, amennyiben embertől emberig vezetnek el bennünket. Az egyház ezért figyelemmel követi azokat a folyamatokat, melyek egy egészséges és mindenki boldogulását szolgáló gazdasági fejlődést biztosítanak, nyomatékosította a főpásztor.


Cseke Attila fejlesztési miniszter, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének elnöke úgy vélte: minden gazdasági fórum egyfajta helyzetkép a kihívásokról, a problémákról, kérdésekről és a megfelelő válaszokról. Arra hívta fel a figyelmet, hogy az elmúlt héten az utóbbi húsz év legnagyobb kormányzati reformját hajtották végre azáltal, hogy a beruházások szakvéleményezési ajánlását, bürokratikus eljárását radikálisan leegyszerűsítették. Amíg az RMDSZ kormányon lesz, addig ennek tartalma is lesz, ígérte a tárcavezető.

Szabó Ödön parlamenti képviselő, a megyei RMDSZ ügyvezető elnöke arról beszélt, hogy 33. Festum Varadinum több mint 270 eseménnyel várja az érdeklődőket, nyolcvan szervezet összefogásával, és legalább 300 ezer embert szeretnének megszólítani. A mi világunk címet amikor kitalálták, még nem sejtették, hogy ez megkérdőjelezhetővé válik egy májusi választáson. Rendkívül fontos, hogy a fejlesztés, kapcsolat és a gazdasági együttműködés határozza meg az erdélyi közösségünk, illetve Románia és Magyarország életét, hangsúlyozta a honatya.
Gönczi József, a Romániai Vállalkozásokért Egyesület (ROVE) vezetője kijelentette: a valódi fejlődés nemcsak számokban, fejlesztésekben, beruházásokban és egyéb mutatókban mérhető, hanem abban is, ahogyan egy közösség együtt tud gondolkodni, tanulni és cselekedni.
Két előadás

Nagy Márton, Magyarország nemzetgazdasági minisztere több részre taglalta prezentációját. Beszélt arról, hogy a magyar gazdaságpolitika jelenlegi célrendszere hat pilléren nyugszik: a KKV-k fejlesztése, 150 gyár építése, az adócsökkentő politika folytatása, az infláció elleni program, a lakhatás és a bérkonvergencia. Magyarország és Románia kereskedelmében meghatározóak a gépek, az energiahordozók (áram), a gyógy- és vegyipari, illetve mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek. 2024-ben Magyarország 8 milliárd euró értékben exportált Romániába, és 3,5 milliárd euró összegben importált. „A Romániába irányuló magyar kifektetések jelentősen növekedtek az elmúlt években. A magyar uniós elnökség alatt Románia a schengeni övezet tagja lett, ami új lendületet adhat a két ország gazdasági együttműködésének”, vélekedett a miniszter. „Ugyanakkor nemzeti bajnokaink (Richter Gedeon, MOL, Wizz Air, Hell) Romániában is meghatározó piaci szereplők”, tette hozzá Nagy Márton.

Tánczos Barna, Románia pénzügyminisztere és miniszterelnök-helyettese szerint a vállalkozók elvárása egyértelmű: stabil és kiszámítható gazdasági környezetet szeretnének. A schengeni csatlakozás előnyét már érzik a román–magyar határ menti vállalkozások, és további lehetőséget látnak a kétoldalú gazdasági kapcsolatok fellendítésében is. „Nem szabad tehát veszni hagynunk ezt a lehetőséget egy elhúzódó politikai válsággal, és egy olyan államfővel, aki hátat fordítana az ország európai partnereinek. Május 18-án ez is a tét”, hangsúlyozta a tárcavezető.