május 9., péntek

Gergely névnap

Magyar válogatott

7 órája

Meghosszabbította szerződését Marco Rossi

A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) május 9-i, pénteki közgyűlésén Csányi Sándor elnök bejelentette, hogy Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését 2030 júniusáig meghosszabbították.

Meghosszabbította szerződését Marco Rossi

Fotó: Image Photo Agency / Getty Images

Szakács Dávid

A döntést az MLSZ hivatalosan is megerősítette közösségi felületein. Az olasz szakember így még két világbajnoki selejtezős ciklusban vezetheti a magyar válogatottat. Rossi 2018 júniusában vette át a válogatott irányítását, és azóta komoly eredményeket ért el a nemzeti csapattal. A vezetése alatt a válogatott kijutott a 2020-as és a 2024-es Európa-bajnokságra, valamint feljutott a Nemzetek Ligája A-divíziójába. Rossi mérlege eddig 74 mérkőzésen 34 győzelem, 17 döntetlen és 23 vereség, ami 1,61-es pontátlagnak felel meg.

A 60 éves tréner az elmúlt évek során emlékezetes sikereket ért el a magyar csapattal: legyőzte többek között a németeket és kétszer is az angolokat – utóbbit idegenben 4–0-ra. Vezetésével a 2024-es Európa-bajnokságra veretlenül jutott ki a válogatott, megelőzve Szerbiát, Montenegrót, Litvániát és Bulgáriát. Rossi következő nagy feladata a 2026-os világbajnokságra való kijutás lesz. A selejtezősorozat szeptember 6-án kezdődik Írország ellen idegenben, de előtte júniusban két felkészülési mérkőzés vár a csapatra Svédországgal szemben hazai pályán, majd Azerbajdzsánban.

A magyar válogatott 2025-ös programja:

Június 6.: Magyarország–Svédország (felkészülési mérkőzés)

Június 10.: Azerbajdzsán–Magyarország (felkészülési mérkőzés)

Szeptember 6.: Írország–Magyarország (vb-selejtező)

Szeptember 9.: Magyarország–Portugália (vb-selejtező)

Október 11.: Magyarország–Örményország (vb-selejtező)

Október 14.: Portugália–Magyarország (vb-selejtező)

November 13.: Örményország–Magyarország (vb-selejtező)

November 16.: Magyarország–Írország (vb-selejtező)

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában