Könyvet mutattak be a Weiszlovits/Vaiszlovich-családról

Ciucur Losonczi Antonius

Az érdeklődőket Simon Judit köszöntötte. Boka László irodalomtörténész úgy fogalmazott: a kötetet olvasva mintha a Park szálló egyik ajtajának a kulcslyukán betekintve kitárulkozna előttünk az Osztrák–Magyar Monarchia, Magyarország, majd a Trianon utáni Nagyvárad korabeli társadalmi, politikai, gazdasági és kulturális élete, miközben fontos adatokkal szembesülünk. Megtudjuk például azt, hogy milyen arányban volt képviselve a zsidóság a város lakosai közt, és rácsodálkozhatunk a párbajellenes mozgalom kibontakozására, az antiszemita megnyilvánulásokra, a szabadkőművesek tevékenységeire, a román nemzetépítési hullámra. Így – bár a könyv elsősorban a város határain túl is ismertté vált Vaiszlovich Emil életének főbb fordulatait, epizódjait mutatja be, illetve történeteket mesél – valójában a személyes és az általános összekapcsolásával az 1920 utáni erdélyi magyar kisebbség helyzetének a látlelete is.

Kulcsár Beáta felidézte, hogy 2010-ben az Országos Széchényi Könyvtárban a Lugoson kiadott folyóirat, a Magyar Kisebbség két világháború közti számait lapozgatta egy munkája miatt, s a keresés során két alkalommal is találkozott Vaiszlovich Emil – számára akkor még ismeretlen – nevével. Kíváncsi lett, hogy ki ez a férfi, akit többször is említenek a korabeli magyar és román lapok, kutatni kezdett hát, s ebből végül nemcsak Vaiszlovich Emil életút-rekonstrukciója kerekedett ki, hanem a Weiszlovits/Vaiszlovich család történetének, a családtagok (mindenekelőtt persze Emil) megítélésének és emlékezetének elbeszélése is. A kutatás eredményeiből doktori disszertáció készült, és végül ez a kötet is. „Érdekesebbnek tűnt nekem Várad, mint Kolozsvár” – tette hozzá a jelenlevők nagy megelégedésére a kincses városban született szerző.

A csütörtök esti rendezvényen néhány képpel illusztrálva mondandóját, Kulcsár Beáta egyebek mellett megindokolta azt, mi az oka annak, hogy a család neve több változatban is feltűnik. Kiderült, tényleg vadászott-e tigrisekre Indiában Vaiszlovich Gyula, és miért döntött úgy Emil 1930-ban, hogy bezárja a Park szállót. Egy olyan kép bontakozott ki a Vaiszlovich-fivérekről (főleg Emilről, hiszen Gyula 1919-ben meghalt), mint akik egyfelől ugyan regénybe illő figurákként a dzsentri mintát követték a viselkedésükkel, és örök lázadóknak bizonyultak mind a felmenőjükkel, Weiszlovits Adolffal, mind az állami hatóságokkal szemben, de azért mégiscsak tisztában voltak azzal, családi indíttatásukból fakadóan is, hogy egy sikeres vállalkozásért meg kell dolgozni.