május 9., péntek

Gergely névnap

Baleset

7 órája

Halálos közúti baleset történt Alsótótfalunál

Egy 64 éves férfi vesztette életét egy május 8-án kora reggel történt balesetben Alsótótfalunál. A szerencsétlenségben az elhunyt felesége, valamint az autót vezető férfi is megsérült, jelenleg kórházban ápolják őket.

Halálos közúti baleset történt Alsótótfalunál

Illusztráció

A Bihar megyei rendőrség pénteken kiadott közleményéből kiderül, hogy a baleset csütörtökön 6.45 óra körül történt a 34/A megyei úton Alsótótfalunál. A balesetben egyetlen személygépjármű volt érintett, melyet egy 62 éves alsótótfalusi férfi vezetett. A sofőr eddig még ismeretlen okok miatt elvesztette uralmát a jármű felett, és egy beton hídfőnek ütközött. Az autóban utazott még egy 61 éves nő és egy 64 éves férfi is, mindketten alsótótfalusiak. A helyszínre érkezett mentők mindhárom sérültet kórházba szállították, a 64 éves férfi életét azonban már nem sikerült megmenteni: a műtőben belehalt sérüléseibe. Felesége nagyon súlyos állapotban van, ő fej- és mellkassérüléseket, illetve többszörös gerinctörést szenvedett, az intenzív osztályon ápolják. A 62 éves férfi többszörös mellkasi és felső végtagi sérülésekkel került kórházba. A sofőrt megszondáztatták, az eredmény negatív lett. Az ügyben folytatják a nyomozást.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!