A zenekar hangszereivel ismerkedhettek a gyerekek a filharmóniában

Tóth Gábor

Vezényelt és interaktív előadást tartott Jankó Zsolt, aki a zeneintézmény állandó karmestereként immár 16 éve vezeti nagykoncertjei mellett az igazán sikeresnek mondható nevelőhangversenyek tekintélyes részét is itt Váradon. Magyar diákoknak szánt koncertje a filharmóniának ebben az évadban e kettővel (egyúttal idén az utolsókkal) csak három volt. A 10 órakor kezdődőre nagyjából százan, a 11 óraira már kétszer annyian jöttek a gyerekek, pedagóguskísérettel, szervezett csoportokban, főként elemisták, de akadtak kicsit nagyobbak is.

A karmester bevezető kérdésére, hogy hányan játszanak valamilyen hangszeren, a gyerekek meglepően nagy számban nyújtották kezüket. Mindez igen megnyugtató arra nézve, hogy a szülők, pedagógusok áldoznak arra manapság, hogy a gyermekek lelki fejlődése, szépérzéke teljesebbé válhasson, nem beszélve az aktív zenélés számtalan más pozitív hatásáról. Mint kiderült, a legtöbben furulyázni, gitározni tanulnak, majd a zongora jött a sorban, de voltak hegedűsök is, sőt, még egy kürtös is.

A hangszerek három csoportját mutatta be a karmester sorjában, először a vonósok családját, aztán a fa- és rézfúvósokat, végül az ütőhangszereket. Szegény brácsa kivételével (amit csak egyetlen kisdiák kiabált be a második koncerten), a többi vonós hangszert betéve ismerték a gyerekek. Akárcsak a korábbi (november 23-i) koncerten, a húrosok közt most is a nagybőgő volt a legnépszerűbb, kérésre ez szólalt meg először. Eztán jött a hegedű, brácsa, cselló. A vonós hangszerek alkotórészeit is nevesítették, megtudhattuk többek között, hogy akárcsak az embernek, a hegedűnek is van lelke, szintén olyan, amit legbelül hord, és kívülről láthatatlan.

Következett egy kevés Mozart-muzsika, a Kis éji zene négy tételének reprezentatív részletei, majd áttértünk a fúvós hangszerek megismerésére. Piccolo és fagott szólt egymás után kontrasztban, prezentálva a hangmagasság két szélső tartományát. Ezután a kinézetre megtévesztően hasonló, de karakterében lényegesen eltérő klarinét és oboa hangja mutatkozott be. A rezek közül a trombita indulódallamot játszott, a tuba cammogó melódiát ropogtatott, a kürt lágyan, a harsona tréfás glissandókkal szólalt meg. Az ütőhangszerek esetében külön figyeltek rá, hogy ne magát az ütés tényét, hanem a hangszerjáték sokféleségét mutassák meg, így derülhetett ki, hogy pl. a nagydob is tud pianissimót játszani, a hangolható üstdobok pedig el tudják muzsikálni akár Mozart Kis éji zenéjének korábban hallott dallamát is. Egy következő muzsika együtt mutatta be az eddig külön megszólalt fúvós és ütős hangszereket: Szviridov Hóvihar c. szvitjéből a Katonainduló szólt. Különleges gesztus következett, egy szülinapos gyermek abban a megtiszteltetésben részesült, hogy röviden vezényelhette a zenekart (természetesen a Boldog szülinapot hangjai csendültek fel). A műsort záró id. J. Strauss Radetzky-indulójára a gyerekek tapsa is bekapcsolódhatott az előadásba, mint ritmushangszer-kórus. Legvégül azért arra is gondolt a karmester, hogy a hangszereket közelebbről is meg kell mutatni a gyermekeknek, így a zenészek egy része a színpadról a nézőtér két oldalára is lejött instrumentumaival, hogy kicsit jobban láthassák az ifjú vendégek a különleges hangvarázsló eszközöket – bár mint tudjuk, a hangszerbe az igazi varázslat annak lelkéből költözik át, aki megszólaltatja.