Hallgassa élőben!
Fotó: Shutterstock

Elképesztő: kilencéves drogdílert fogtak el a rendőrök

A cracket áruló kisiskolás még túl fiatal ahhoz, hogy vádat emeljenek ellene.

A rendőrség kifejezetten jó minőségű, mondhatni első osztályú anyaggal fülelte le a fiút, akinek nevét mind ez idáig nem hozták nyilvánosságra – írja a The Sun alapján a Bors.

Futár lenne?

A Mirror jelentése szerint a zsaruk azt feltételezik, hogy

a srác egy idősebb testvér, barát, esetleg szülő megbízásából keveredhetett a drogügyletbe.

Mivel a fiatal még nem töltötte be a 10. életévét, a brit és walesi törvények értelmében nem vonható büntetőjogi felelősségre – az egyéb, társadalmi hátterét árnyaló részletek egyelőre váratnak magukra.

Nincs egyedül

Csak az elmúlt öt évben 16 000 hasonló ügyet termelt ki magából a szigetország.

Egy volt bűnelkövető, az azóta már a bandák létjogosultsága ellen kampányoló Junior Smart szerint a most lekapcsolt srác bizonyára egy, a felületét ellátó felnőtt számára járt el a kokain beszerzésekor:

Valaki rábízta a dolgot, hogy ne kelljen kockázatot vállalnia

– tette hozzá a jó útra tért gengszter.

Dosszié

Szomorú divat

Az alvilágban jártasságot szerző Junior Smart, azaz szabadfordításban Eszes Öcsi úgy véli, a koronavírus tombolása nyomán beköszöntő pandémia csak tovább rontott a helyzeten, hiszen rengeteg szülő veszítette el a munkáját, akik most

kétségbeesetten taszítják ki gyermekeiket az illegális kábítószerek piacára.

A vészjósló trend térhódítását egy brit gyermekjóléti alapítvány munkatársa, Anastasia De Waal is megerősítette, illetve azt is elmondta, hogy az efféle ügyletek során „alkalmazott” gyermekek sok esetben válnak családon belüli erőszak áldozatává, ezért hatékony segítségre lenne szükségük.

Borítókép: illusztráció



Cristiano Ronaldo minden idők legeredményesebb Eb-góllövője lett
A magyarok ellen kétszer is eredményes volt Cristiano Ronaldo, amivel minden idők legeredményesebb Európa-bajnoki gólszerzője lett 11 találattal.
Rossi: Felteszem a kezemet, az én hibám is volt
A szövetségi kapitány a cserék miatt okolja magát, úgy érzi, a 84. percig jól teljesített a csapat.
A terméktesztek szerint biztonságosak a rovarriasztók
A Tudatos Vásárlók Egyesülete arra hívta fel a figyelmet, hogy a választék nagy, érdemes tájékozódni a termékek címkéiről.
Érvényes gólt a németek lőttek, mégis a franciák nyertek Münchenben
Franciaország 1–0-ra legyőzte Németországot kedd késő este Münchenben a labdarúgó Európa-bajnokság F-csoportjában. A franciák Mats Hummels öngóljával szereztek vezetést az első félidőben, és bár a németek támadtak többet, nem sikerült áttörniük a francia védelmet, sőt a „kékeknek” volt kapufájuk és két meg nem adott góljuk is.
Hatalmasat villantott Labancz Lilla: ledobta a textilt
Beköszöntött a forró nyár: Labancz Lilla sem bírja már felöltözve.