Nagyvilág

Veszélyben vannak Európa természeti kincsei, a nyilvántartások szerint világszinten és Európában is a tavalyi év volt az eddigi legrosszabb az erdőtüzek szempontjából, több mint 400 ezer hektár esett a tűz áldozatául a világban, az Európai Unióban 159 585
Az első félévben 1,6 millió turista látogatott Horvátországba és 7,6 millió vendégéjszakát töltött el, a vendégek száma 70 százalékkal kevesebb, mint tavaly ugyanebben az időszakban – közölte szerdán Kristijan Stancic, a horvát Turisztikai Szövetség (TZ)
Frissítette szerdán a különleges sürgősségi esetekkel foglalkozó országos bizottság (CNSSU) azon országok listáját, amelyekben a COVID-19 vírussal fertőzött személyek száma meghaladja az 500-at és így az ezekből hazatérő román állampolgároknak kötelező mó
 Azok a román állampolgárok, akik jelenleg Ausztria és Magyarország határán vannak, magyar idő szerint 12 órától juthatnak át a szomszédos ország területén, amíg megszűnik a torlódás, ezt követően az átutazás minden nap magyar idő szerint 21 óra és hajnal
A koronavírus terjedésére való tekintettel a külügyminisztérium azt javasolja azoknak a román állampolgároknak, akik turisztikai céllal tartózkodnak Spanyolországban, Franciaországban vagy Németországban, esetleg átutazóban vannak ott, hogy mielőbb térjen
A külügyminisztérium azt javasolja az Amerikai Egyesült Államokba az elkövetkező időszakban utazni szándékozó román állampolgároknak, hogy ellenőrizzék le a légitársaságoknál az utazási körülményeket és kövessék figyelemmel az amerikai hatóságok beutazásr