Tanulmány

2020.07.02. 13:18

A válság óta kevesebbet költenek és többet takarítanak meg a családok

A koronavírus-válság alatt némileg módosultak az európaiak megtakarítási szokásai.

Fotó: Alexandru Nițescu

Az Ipsos közvéleménykutató intézet által az ING bank megbízásából készült tanulmány szerint 30 százalékuk növelte megtakarításait, 44 százalékuk pedig kevesebbet költ mint korábban. A kiadásaikat egyesek szükségből, mások viszont megváltozott napi rutinjuk következtében csökkentették.

Az európaiak pénzköltési szokásai igazodtak a járványvédelmi korlátozások feltételeihez, 52 százalékuk gyakrabban fizet kártyával a krízis óta, és 44 százalékuk „ad ki többet internetes vásárlásokkal”. Megtakarítását biztonságérzete növelése érdekében jellemzően az állásban lévő 45–54 éves korosztály növelte: közöttük az arány 73 százalékra emelkedett az előző felmérés 68 százalékáról. Azok aránya, akik egyáltalán nem rendelkeznek megtakarítással csak kismértékben változott az előző, decemberi felmérés óta. A májusban végzett felmérés 26 százalékot, a decemberi 28 százalékot mutatott ki. Az arány mindvégig kevéssé változott csak a felmérés nyolcéves történetében, 25 és 35 százalék között alakult.

Annak ellenére is, hogy a lakossági megtakarítások nagyságrendjében a németek dobogósak a világranglistán, a felmérés szerint a német családok közül majdnem minden harmadiknak nincsen félretett pénze. A több mint ezer németországi résztvevővel készített reprezentatív felmérés eredménye szerint a német családok 29 százaléka nem rendelkezik megtakarítással. A felmérésbe bevont többi 13 ország többségénél ennél kisebb volt a tartalékkal nem rendelkező családok aránya.

A tartalékok nélkül élő németországi családok aránya csökkent az előző, decemberben készült felmérésben kimutatott 31 százalékhoz képest. A felmérést készítő közgazdászok szerint „a krízis gazdasági következményeitől való aggodalom a jelek szerint takarékosságra készteti az embereket. Már amennyire lehetőségeik azt megengedik”.

A németek mintegy fele rendelkezik legalább háromhavi jövedelemnek megfelelő megtakarítással. Azokat leszámítva, akik erre a kérdésre nem tudtak vagy nem akartak válaszolni, arányuk 59 százalékos. Ennél nagyobb arányban csak Nagy-Britanniában és Luxembourgban rendelkeznek a családok legalább háromhavi jövedelemmel felérő megtakarítással.

Összességében az európai családok egynegyede (26 százaléka) van kitéve sokknak egy gazdasági válságban, akik egyáltalán nem rendelkeznek megtakarítással, illetve a megtakarítással rendelkező családoknak az a harmada (36 százaléka), akik a biztonságosnak tekintett háromhavi jövedelemnél kevesebb megtakarítással rendelkeznek.

Az Ipsos évente több alkalommal végzi el reprezentatív online felmérését országonként mintegy ezer résztvevő bevonásával. A vírusjárvány hatásainak felmérését célzó mostani tanulmány belga, német, francia, brit, olasz, holland, osztrák, lengyel, román, spanyol, cseh, török és amerikai résztvevőkkel, összesen 26 ezer megkérdezett bevonásával készült.

Borítókép: illusztráció

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában