2025.05.27. 13:11
Daniel David: Túl kevés bölcsődénk van, és egyenlőtlen a megoszlásuk

Forrás: danieldavid.ro
Románia számára rendkívül fontos a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezethez (OECD) való csatlakozás – jelentette ki kedden a Román Akadémia székhelyén az oktatási miniszter. Daniel David a romániai oktatáspolitikáról készült OECD-jelentést bemutató rendezvényen szólalt fel. A tárcavezető elmondta, hogy a jelentés elkészülte alatt három miniszter követte egymást az oktatási tárca élén, és hivatalban lévő miniszterként most rá vár az a feladat, hogy ismertesse a dokumentumot. Meglátása szerint a jelentés szerzői 'komoly munkát végeztek', és a következtetéseik nagy figyelmet érdemelnek, mert részét képezik Románia OECD-csatlakozási folyamatának.
A tanulmány az OECD tagállamaiban működő jó gyakorlatokhoz méri a romániai helyzetet, és ajánlásai egy általános stratégia alapjául szolgálhatnak – tette hozzá.
Az OECD jelentése szerint a romániai oktatás egyik fő hiányossága a koragyermekkori nevelés terén mutatkozik meg. Daniel David idézte az Eurostat adatait, amelyeknek megfelelően a romániai bölcsődés és óvodáskorú gyerekek mindössze 11,4 százaléka jár bölcsődébe vagy óvodába.
Ez rossz; pszichológusként nekem is ez a véleményem, és az OECD is megerősíti, hogy a korai nevelés elhibázott, ami a további oktatási szinteken is negatívan befolyásolja a teljesítményt, nem beszélve az életben való boldogulást meghatározó felnőttkori kompetenciákról
– magyarázta Daniel David.
Az OECD jelentése szerint Románia jelenleg nem rendelkezik a szükséges infrastruktúrával ahhoz, hogy a gyermekek sokkal nagyobb arányban vegyenek részt a koragyermekkori nevelési rendszerben.
Túl kevés bölcsődénk van, és egyenlőtlen a megoszlásuk: inkább városon vannak, falun kevésbé. Több bölcsődére van szükségünk
– szögezte le Daniel David.
Kifejtette, a bölcsődei és óvodai oktatás túlnyomórészt a gyermekfelügyeletben merül ki, de már ebben a korban el kellene kezdeni bizonyos alapvető kompetenciák fejlesztését.
A miniszter szerint az is problémát jelent, hogy a bölcsődei és óvodai oktatásban nincs elég tanerő, és a meglévő pedagógusok képzettségi szintje sem mindig megfelelő.