Interjú

2023.01.07. 17:03

Szociológus: fenntartásokkal kell kezelni a romániai népszámlálás előzetes eredményeit

Fenntartásokkal kell kezelni a romániai népszámlálás előzetes eredményeit, különösen az elvándorlásra vonatkozó adatokat - mondta el a Krónika.ro erdélyi közéleti portálnak Kiss Tamás szociológus.

Illusztráció

Fotó: Alexandru Nițescu

MTI 

A kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet munkatársa úgy vélte, a valóságban nemcsak a 19 milliós népességszám kisebb, mint amit a 2022-es romániai cenzus mutat, hanem a korfa is kedvezőtlenebb. Elmondta, egészen biztosan szerepelnek olyanok az összeírásban, akik valójában nem élnek életvitelszerűen Romániában. "Ha elfogadjuk a 19 millió fős népességszámot, akkor ez azt jelenti, hogy a migrációs veszteség az elmúlt 10 évben csupán mintegy 423 ezres volt" - mutatott rá a Krónikának adott interjúban a szociológus. Hozzátette, bár a külföldön élő ötmillió román állampolgárról szóló becslés talán túlzás, a tükörstatisztikák, vagyis a célországok bevándorlási adatai szerint a négymillió már valós lehet. Rámutatott, az előzetes eredmények szerint olyan megyéknek van pozitív vándormozgalmi egyenlegük, mint az erdélyi Beszterce-Naszód, valamint a moldvai Neamt és Suceava, miközben ezekben a megyékben sokan vannak olyanok, akik valójában életvitelszerűen külföldön tartózkodnak.
Kiss Tamás rámutatott: egy népszámlálás esetében a cél nem pusztán a valóság leírása, hanem valamifajta reprezentációnak a közvetítése. "És itt a román államnak, bizonyos értelemben a társadalomnak is alapvető érdeke, hogy Románia súlya - amit népességszámban is mérnek, nem csak gazdasági teljesítőképességben - ne csökkenjen az Európai Unión belül" - mondta. Hozzátette, hogy a strukturális alapokhoz való hozzáférés és az európai parlamenti helyek száma is ettől függ, ezért ha Románia súlya a népességszám miatt csökken, az nem feltétlenül előnyös a román politikai elit, az állam, a társadalom számára.
Kiss Tamás a portálnak nyilatkozva úgy vélte, a demográfiai elöregedés elsősorban a gyerekvállalási kedv csökkenésének tudható be. De már ebben is nagy a bizonytalanság, nem tudni, hogy a születési statisztikákban bejegyzett gyerekek közül valójában hány született Romániában. "Románia aktív, fiatal népessége nagyobb arányban él külföldön, mint ahogy azt a népszámlálás mutatja. Tehát a valóságban nemcsak a népességszám kisebb, mint amit a cenzus mutat, hanem minden bizonnyal a korfa is kedvezőtlenebb, továbbá kisebb az aktív és foglalkoztatott népesség aránya, mint ahogy ez a népszámlálásban megjelenik" - jelentette ki.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában