Tiltott finanszírozás gyanúja

2023.09.20. 09:00

Az OTP feljelentette Karácsony mozgalmát

A Magyar Nemzet egy dokumentumra hivatkozva arról ír, hogy a 99 Mozgalomhoz érkezett bankjegyek csomagokban érkezhettek, újak voltak, gyűrődésmentesek, több esetben egymás utáni sorszámúak és összetapadtak – mindez bizonyítja, hogy az adománygyűjtés csak mese volt.

MW

Karácsony Gergely főpolgármester a 3-as metró felújított Nagyvárad téri állomásának avatásán 2023. május 22-én

Forrás: MTI

Fotó: Mónus Márton

A lap birtokába került az a feljelentés, amelyet az OTP Bank Nyrt. tett ismeretlen tettes ellen, hamis magánokirat felhasználása miatt, a 99 Mozgalom ügyében. Emlékezetes, a Karácsony Gergely kampánycéljaira létrehozott, azt finanszírozó egyesület már korábban a hatóságok látókörébe került. A Magyar Nemzet július 7-én számolt be arról, hogy a NAV nyomoz az ügyben.

A Nemzeti Információs Központ által az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottsága számára a tavalyi választások külföldi befolyásolásáról készített, idén júniusi összefoglaló jelentés szerint a 99 Mozgalom számlájára egyetlen befizetőként Karácsony párttársa, Perjés Gábor volt azonosítható. A jelentés is megerősítette, hogy 

a pénzek több mint négyötöde külföldi pénznemben, euróban és fontban érkezett a 99 Mozgalomhoz.

A mostani feljelentésből kiderül, hogy

Karácsonyék számlájára 526 millió forint érkezett annak megnyitása óta, tehát Márki-Zay Péter azon korábbi nyilatkozata, amely a főpolgármester félmilliárdos kampányáról szólt, nagyságrendileg helytálló.

Karácsony pénzügyeket intéző embere, Perjés Gábor többször is olyan jegyzőkönyveket adott át az OTP-nek, amelyek adománygyűjtő ládák felnyitásáról szóltak. A hitelintézet a sajtóban megjelent hírek után nemrégiben belső ellenőrzési vizsgálatot rendelt el, majd ennek végén súlyos megállapításokat tett.

Ezek egyike, hogy a jegyzőkönyvek szerint

az adománygyűjtés alapvetően külföldön élő magyar személyektől történik egy kb. 30×30×30 centiméteres nagyságú adománygyűjtő ládába.

Ezekbe a Perjésék-féle jegyzőkönyvek állítása szerint két-háromezer bankjegyet, egy esetben pedig 3811 bankjegyet préseltek bele. A feljelentés szerint viszont „a ládába a tetején található résen keresztül bankjegycsomagok nem helyezhetők el, ugyanakkor megállapítást nyert, hogy a behozott bankjegyek többsége – elsősorban az EUR bankjegyek – újak voltak, gyűrődésmentesek, több esetben egymás utáni sorszámúak és összetapadtak (mintha a nyomdából kikerülve nem használták volna azokat)”.

A feljelentés döntő megállapítása így hangzik:

Álláspontunk szerint a csomag típusú elhelyezés fizikailag kizárja a szóban forgó ládákba történő pénzek belehelyezését.

Végül, de nem utolsósorban, a feljelentés szerint a befizetések rendre megegyeztek a közvetlenül a befizetést követően az egyesület egyik kiemelt partnere (a Bajnai-féle DatAdat-csoportról lehet szó – a szerk.) részére történő átutalások összegével.

A teljes cikk a részletekkel IDE kattintva olvasható.

Fidesz: a budapestiek megérdemlik az igazságot 

A fővárosi Fidesz továbbra is választ vár Karácsony Gergely főpolgármestertől a 99 Mozgalom finanszírozási ügyében, miután sajtóhírek szerint az OTP Bank is feljelentést tett az eset miatt.

A budapesti Fidesz Facebook-oldalán azt írta, 

Karácsony Gergelyt már hónapokkal ezelőtt arra kérték, hogy mondja meg az igazat: kitől kapták azt az 500 millió forintnak megfelelő valutát, amelyet Karácsony Gergely párttársa tett be a bankba a 99 Mozgalom számlájára.   

A kormánypárt fővárosi szervezete szerint a főpolgármester adománygyűjtő ládákról szóló magyarázata hazugság, mert az OTP belső vizsgálata is kiderítette, hogy új, egymás melletti sorszámú, külföldi bankjegyekben vitték be a pénzt a bankba.   

"Továbbra is csak azt kérdezzük Karácsony Gergelytől: kitől kapták a pénzt? Ha a főpolgármester nem tudja, kérdezze meg párttársát, a II. kerületi Perjés Gábort, hogy ő kitől kapta kötegelve a friss, ropogós bankjegyeket? A budapestiek megérdemlik az igazságot!" - fogalmaztak a bejegyzésben.   

Hollik István: Karácsonyék egyszerűen lenézik a magyarokat

– Nincs tovább! Az utolsó kétség is szertefoszlott a dollárbaloldal adománygyűjtő ládáival szemben! – közölte Hollik István a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésben.

– A vak is látja, hogy Karácsonyék egyszerűen lenézik a magyarokat, ha az ilyen ostoba hazugságokhoz továbbra is ragaszkodnak. Hazudozás helyett inkább elő a farbával: honnan jöttek a kötegelt eurómilliók? – fogalmazott Hollik István.

A

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában