2024.12.09. 17:01
Női kézi-Eb: Romániát legyőzve elődöntős a magyar csapat

Fotó: Mirkó István
ERDON-összeállítás
A magyar női kézilabda-válogatott elképesztő mérkőzésen 37–29-re legyőzte Romániát hétfő este Debrecenben és ezzel már biztosan ott lesz Bécsben, az Európa-bajnokság elődöntőjében. Szemerey öt, Böde-Bíró négy védéssel zárt, a mérkőzés legeredményesebbje a 14 kísérletéből 10-et gólra váltó Klujber lett. A román kapuban Bianca Curment 15 lövést hatástalanított. Ez volt a két csapat 102. egymás elleni mérkőzése, 34 román győzelem és kilenc döntetlen mellett az 59. magyar siker született. Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány együttese a hatodik sikerét aratta és továbbra is százszázalékos. Kontinenstornán ezt megelőzően 2004-ben – szintén hazai környezetben – rajtolt legjobban a magyar csapat, amely akkor az első öt találkozóján tudott nyerni. A magyar válogatott a középdöntőt kedden 19 órától az olimpiai ezüstérmes Franciaország ellen zárja, ahol egy döntetlen is elegendő a csoportelsőséghez. Az összecsapást az M4 Sport és a Digi Sport 4 élőben közvetíti.