2025.05.27. 15:30
Elballagott a Lorántffy Gimnázium két végzős osztálya | GALÉRIA
A nagyvárad-újvárosi református templomban tartották az idén a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium 12. A és B osztályainak a ballagási ünnepségét, május 27-én, kedden délután.

Fotó: Alexandru Nițescu
Ciucur Losonczi Antonius
A Gaudeamus hangjaira vonult be a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium 12. A, elektrotechnika (osztályfőnök Németh Abigél) és 12. B, református technológia- intenzív német (osztályfőnök Bere Zsuzsanna) osztálya a nagyvárad-újvárosi templomba.
Az ünnepség az iskola hagyományaihoz és szellemiségéhez hűen istentisztelettel kezdődött, melyen Ádám Zsolt, a Királyhágómelléki Református Ifjúsági Szövetség (KRISZ) lelkipásztora hirdette az igét Józsué könyve I. fejezetének 1-től 9-ig terjedő versei alapján. Azt emelte ki prédikációjában: a felolvasott igeszakasz szerint Isten ószövetségi népe a ballagókhoz hasonló helyzetben volt, hiszen egy hosszú és nehéz időszak után úgymond határkőhöz érkezett, nem tudta, hogy mi vár rá az ígéret földjén. A végzősök is egy nehéz időszakon vannak túl, hiszen sokat kell tanulniuk, aggódtak és elfáradtak, s még várnak rájuk az érettségi vizsgák, majd a nagybetűs Élet. Talán összeszorul a gyomruk, mert úgy érzik, óriásokkal kell megküzdeniük. Mégsem kell féljenek, mert Isten gondjukat fogja viselni ezentúl is, hiszen jól ismeri és szereti őket, együtt érez velük, amikor megpróbáltatásoknak vannak kitéve, hangsúlyozta a tiszteletes.
Az igei gondolatok után Szűcs Éva, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület tanügyi előadó tanácsosa szólt az egybegyűltekhez, Bogdán János Szabolcs püspök jókívánságait is közvetítve. Arra hívta fel a figyelmet, hogy a KREK által működtetett három tanintézet 7 végzős osztályának közel 160 tanulója indul el ezekben a napokban az élet útján. Az elmúlt években a pedagógusok lelkiismeretesen oktatták őket, miközben a szüleik szerető és féltő gondoskodása kísérte őket. Most egy új fejezetet nyitnak, de remélhetően magukkal viszik mindazt a szépet és jót, rengeteg tudást, készséget és képességet, barátságokat és kedves emlékeket, melyekkel gazdagodtak míg a Lorántffy diákjai voltak.
Szolgálatkész emberek
Módi Kinga iskolaigazgató a tizenkettedikesekhez szólva úgy fogalmazott: „Sokszínű évfolyam vagytok, és mindannyian valamiben tehetségesek. A tehetség egyszerre felelősség, kötelesség és kockázat is, mert a siker és kudarc lehetősége egyaránt benne rejlik. Kik a tanulásban, a tanulmányi versenyeken, kik a nyelvek területén, kik a művészetekben alkottatok maradandót. Vannak köztetek olyanok is, akik a kezdeti botladozások után megkomolyodva, végre határozott célt kitűzve az utolsó hónapokra ugyan, de felnőttek. És vannak, akik még keresik a felnövekedés rejtelmes útjait. Számítsatok szüleitekre, tanáraitokra, még most is fogjuk kezeitek, jó tanáccsal látunk el, és ami a legfontosabb: imádkozunk értetek”. Aláhúzta: nagy reménnyel és elvárással tekintenek rájuk. „A magyar szakember Európában bárhol meg tudja állni a helyét, mert elismerik szaktudását, kreativitását, de fontos, hogy a siker és pénz oltárán ne áldozzátok fel az emberségeteket. Ne kiszolgálói és kiszolgáltatottjai legyetek a sorsnak, hanem alakítói a világnak. Legyetek istenfélő, felelős és szolgálatkész emberek!”, tanácsolta Módi Kinga a ballagóknak.
Szakács Zoltán iskolalelkész a zsoltáros szavait idézve arról beszélt, hogy az utolsó csengő megszólaltatásával beállt egy nagy szünet. „Egy nagy lélegzetvétel következik. Ez egy lélegzetvétel a gyümölcstermés előtt, az Istent dicsérő élet előtt, az alkotó élet előtt. Teljen meg a tüdőtök, szívetek Isten szeretetének oxigénjével, az Ő szeretetének örömével. Kezdődjön hát egy új sor, új ének, új dallam Isten dicsőségére!”, jelentette ki a tiszteletes.
Az ünnepségen fellépett az iskola kórusa és zenekara, felkészítőik Kövendi Éva tanárnő és Szakács Zoltán. Szokás szerint a két osztály egy-egy képviselője búcsúbeszédet mondott, megtörtént az iskolakulcs átadása-átvétele, valamint a hűségplakettek is át lettek nyújtva.
Elballagott a Lorántffy Gimnázium két végzős osztálya
Fotók: Alexandru Nițescu