2023.12.25. 17:56
Közös karácsonyi éneklés a Szent László téren
Közös karácsonyi éneklésre gyűltek össze a nagyváradi magyarok karácsony első napján, december 25-én délután a váradi Szent László téren. Az alkalmon ismert karácsonyi dalok csendültek fel.
A szerző felvételei
P. Nagy Noémi
A szervezők nevében Moldován Gellért Lajos köszöntötte a szép számban összegyűlt érdeklődőket. Mint elmondta, a Szent László Egyesület, valamint a Nagyvárad és a Régió Turizmusát Népszerűsítő Egyesület (APTOR) immár hetedik alkalommal a megszokott helyszínen, a Szent László-templom mellett állította fel a várakozás szimbólumát, az adventi koszorút, és négy héten keresztül minden adventi alkalmon meggyújtották a hit, a remény, az öröm és a szeretet gyertyáit.
![](https://cdn.erdon.ro/2023/12/ENAsqXyCZoEFlRCUkROV8-NvHGlwHF6A_G798XyYzRE/fit/1200/674/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzVkMDI0Yjg4M2YzNTQwMjk4YmRkZDE3YmM4MjFkZmIy.jpg)
„Ezzel nem ért véget a koszorúnál szervezett ünnepi események sora: karácsony első napján énekekkel adunk hálát Istennek már 13. alkalommal, hogy elküldte nekünk egyszülött Fiát, Jézus Krisztust. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács által kezdeményezett közös éneklés hagyománya 2010-ben vette kezdetét, és eddig mindössze 2020-ban maradt ki a járvány miatt” – tette hozzá Moldován Gellért Lajos.
![](https://cdn.erdon.ro/2023/12/bbjQ1gnAYArXQc3CzOVpnXswBDpNhxE-FuhSLiJHu14/fit/1200/674/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQ4ZTg5ZmE3ZGM2OTQ4MGE4MjEzMTBmZTc1ZjRiMWEx.jpg)
A záróének, a Mennyből az angyal előtt Tőkés László, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület volt püspöke, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke köszöntötte az egybegyűlteket. Beszédében az összetartozás, a családi egység fontosságára hívta fel a figyelmet. Kiemelte, hogy idén is sokan töltötték távol a családi háztól az ünnepeket. Nagyon divatossá vált Európában a mobilitás, de ennek megvan a hátulütője, mert hatalmas veszteség éri az emberiséget azáltal, hogy felbomlanak a kötelékek, mert az emberek távol kerülnek szeretteiktől – fogalmazott. „Még nem ébredtünk rá igazán, hogy valóságos humán katasztrófa az, hogy a családtagok elválnak egymástól. Életünknek az ad értelmet, hogy egymásért vagyunk, hogy egymás számára Isten ajándékai vagyunk, ezt kezdi elfelejteni az emberiség. Ezzel az összetartó gondolattal köszöntöm a karácsonyt, különösképpen Nagyváradon, Szent László városában, ahol nagyon meggyérültünk. Valójában csak azzal dicsérhetjük a Jézus Krisztust, és az által leszünk méltók Szent László királyunkhoz, ha őrizzük a tűzhely melegét és nem engedjük el egymás kezét” – tette hozzá végezetül Tőkés László.
![](https://cdn.erdon.ro/2023/12/iJY2S6LvzVHdJK9s3TL4qs9I-ywSY8aKN-CWyHfcMsA/fit/1200/674/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UyMThiOGUyNzYxMzRmZjNiNmIxNWY2MzQ1NjA3Mzcw.jpg)
A közös karácsonyi alkalmon olyan ismert karácsonyi dalok csendültek fel, mint a Pásztorok, pásztorok, a Fel nagy örömre, a Krisztus Urunk áldott születésén és a Mennyből az angyal. A közös éneklésen közreműködött Márkus Zoltán és Kiss Géza Lóránd kántor.