2023.09.26. 16:00
Fásítják a Sebes-Körös partjait
Egy hosszútávú projekt részeként hatvan fűzfát ültetnek el Nagyváradon, a Sebes-Körös mindkét partján a Szent László és a Centenáriumi híd közötti szakaszon. A fák egy részét már ki is ültették.

Fotó: Alexandru Nițescu
P. Nagy Noémi
A Sebes-Körös belvárosi partszakaszának fásításáról ötletgazdaként Zatykó Gyula polgármesteri tanácsadó beszélt helyszíni sajtótájékoztatóján szeptember 26-án, kedden délelőtt. Mint elmondta, a váradiak nagyon szeretnék, hogy az Ezredévi emléktéri szakaszhoz hasonlóan a Sebes Körös partjai a város területén végig zöldövezetek legyenek. „Ahhoz, hogy ez megvalósuljon, tudatosan és egy meghatározott terv szerint kell cselekedni” – részletezte Zatykó Gyula.

Ez a terv 2019-ben merült fel először, akkor a világjárvány miatt el kellett halasztani a megvalósítást, majd idén tavasszal vették elő újra az ötletet, de mire a közbeszerzési eljárás lezajlott, túl meleg lett az ültetéshez. „Most szeptemberben jött el az ideje, hogy elültessük a csemetéket. Azt szeretnénk, hogy a folyó városon áthaladó szakaszának mindkét partja lassan, de biztosan zöldövezetté váljon. Ennek a nagyszabású és hosszútávú elképzelésnek egy kis részét képezi a mostani projekt, hogy a belvárosi részen a sziklásabb övezetet is fásítsuk, amennyire a helyszíni körülmények lehetővé teszik” – hangzott el.

A Szent László és a Centenáriumi híd közötti szakaszra összesen 60 babiloni szomorúfűz (Salix babylonica) kerül, a bal oldalon, a sétány utáni részre hét méterenként ültettek ki 39 fát, míg a túlsó partra 21 csemete jut. Zatykó Gyula köszönetét fejezte ki a Körösök Vízügyi Igazgatóságának, amely az ültetőhelyek kiásását tette lehetővé, valamint az Eco Bihornak, amely az ültetéshez szükséges közel tíz köbméter földet biztosította ingyenesen. A csemetéket a váradi önkormányzat szakbizottságának jóváhagyását és a közbeszerzési eljárást követően a helyi költségvetésből vásárolták 13.950 lej értékben. Az ültetést az Adidem Gardener cég végezte, a szerződés szerint egy évig biztosítaniuk kell a fák öntözését és karbantartását is. „Bízom benne, hogy a fásítási akció eredménye négy-öt év után már látszani fog. Szeretném megkérni az embereket, horgászokat, hogy ne törjék le, ne pusztítsák el a csemetéket, főként, hogy a partszakasz be van kamerázva, ezért utána tudunk járni, ki volt az elkövető” – tette hozzá Zatykó Gyula. A partrendezéssel kapcsolatban még megtudtuk, hogy a vihart követően a folyó rengeteg hordalékot, faágakat mosott ki a partra, ezért a váradi büntetés-végrehajtási intézettel kötött együttműködés alapján a fogvatartottak összeszedték a fahulladékot és a szemetet is a keddi nap folyamán.
