május 10., szombat

PálmaÁrmin névnap

Ünnepség

5 órája

Átadták az idei Dr. Mózes Károly-díjakat Nagyváradon – GALÉRIA

A díjat 2011-ben alapította Cseke Attila akkori egészségügyi miniszter, a Nagyváradi Egészségügyi Iskola létrehozójának és A betegellátás technikája című könyv szerzőjének emlékére. Célja az egészségügyi asszisztensi munka elismerése.

Átadták az idei Dr. Mózes Károly-díjakat Nagyváradon – GALÉRIA

Fotó: Alexandru Nițescu

Ciucur Losonczi Antonius

A Nagyvárad díszpolgáráról elnevezett díj átadását 2012 óta a Bihar megyei Egészségügyi Alapítvány szervezi, a Partiumi Alapítvánnyal, valamint a Bihar megyei egészségügyi szakápolók és szülésznők kamarájával együttműködve. A 33. Festum Varadinum rendezvénysorozat programjai közé beiktatott gálát május 10-én, szombat délelőtt tartották a polgármesteri hivatal dísztermében, a díszmeghívott pedig a családjával együtt a kanadai Montreálból érkezett dr. Amos Hercz volt, dr. Mózes Károly szintén orvos unokája. 

Fotó: Alexandru Nițescu

Kedves színfoltja volt az ünnepségnek, amikor előbbi kislánya, vagyis dr. Mózes Károly egyik dédunokája, Alma töredezett román nyelven, egy papírról felolvasva a mondandóját köszöntötte a jelenlevőket.  
Cseke Attila korábbi egészségügyi miniszter felidézte, hogy eddig ötvenkét ápoló vehetett át Dr. Mózes Károly-díjat. Hangsúlyozta: akárcsak az elismerés névadója, ők is példaképei a társadalomnak, az elhivatottságuknak és odaadásuknak betudhatóan, mellyel végzik a munkájukat. Megérdemlik az elismerésünket és a megbecsülésünket, mert hozzáadott értéket teremtenek – fogalmazott az RMDSZ-es politikus.
Dr. Alexandru Rafila, az egészségügyi tárca jelenlegi vezetője is méltatta az egészségügyi szakdolgozók példás helytállását, az empátiájukat, melyet a betegek iránt tanúsítanak. Dr. Ritli László volt egészségügyi miniszter azon meggyőződésének adott hangot, hogy  az ápolók kivételes emberi és szakmai kvalitásokkal rendelkeznek.
Köszöntötte még a jelenlevőket Iuliana Busuiog és Mircea Timofte, az egészségügyi szakápolók és szülésznők kamarájának Bihar megyei, illetve országos elnöke is.

Közösségépítő személyiség volt
Dr. Amos Hercz kiemelte: kedves emlékek fűzik a nagyapjához, sok időt töltött a társaságában. Arra hívta fel a figyelmet, hogy dr. Mózes Károly nem csupán kiváló gyógyító volt, de jó tanár is, közösségépítő személyiség. Akik ismerték őt, tudják, hogy szerette a kultúrát, a művészeteket, fényképezett és kirándulásokat is szervezett. Élete vége felé, bár tudta, hogy halálos beteg, mégis méltósággal viselte sorsát. Utódai három generációja közt vannak orvosok, öt unokája van és tíz dédunokája van.
Az idei négy díjazott: Diana Câmpan (Nagyvárad), Szilágyi Gizella (Székelyhíd), Adriana Boros (Félixfürdő) és Ramona Marincas (Szatmárnémeti). Az ünnepségen Borbíró Tímea, a Nagyváradi Egyetem mesterszakos hallgatója fuvolázott.  

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában