Égiháború

2023.07.26. 12:10

Közel ezer fa rongálódott meg Nagyváradon

Az előzetes felmérések szerint közel ezer fa rongálódott meg Nagyváradon a kedd délutáni pusztító vihar nyomán.

Fotó: Alexandru Nițescu

Pap István

Emberemlékezet óta nem volt akkora vihar Nagyváradon, mint amilyen kedden délután csapott le döbbenetes hirtelenséggel a városra. A vihar olyan váratlanul jött és olyan rövid ideig tartott, hogy többen jelezték a közösségi oldalakon, hogy mire megkapták a Ro-Alert figyelmeztetést a mobiltelefonjukon, akkora már el is csitult a vész. Rövidsége ellenére a viharnak olyan pusztító ereje volt, hogy apokaliptikus állapotokat hagyott maga után. Városszerte közel ezer fa rongálódott meg az ítéletidőben, tudtuk meg Petri Csillától, a nagyváradi polgármesteri hivatal sajtóosztályának a munkatársától. De ez még nem a végleges adat, hangsúlyozta, hiszen a városháza munkatársai szerdán egész nap terepen vannak, és továbbra is végzik a kárfelmérést. „Három parkban okozott nagy károkat a vihar. A legrosszabb a helyzet a Bunyitay-ligetben (Brătianu-park), ahol a faállomány fele megrongálódott” – fogalmazott Petri Csilla. 

Fotó: Alexandru Nițescu

A Petőfi-parkban és a Nagyvásártéren/December 1. parkban is voltak károk, de nem akkorák, mint a Bunyitay-ligetben, egyébként pedig nincs olyan park, illetve zöldövezet a városban, amit megkímélt volna az ítéletidő. Kérdésünkre válaszolva Petri Csilla elmondta, hogy a vihar kilencven százalékban a fiatal, egészséges fákat rongálta meg, azokat csavarta ki tövestől és csak tíz százalékban döntötte ki, illetve rongálta meg a beteg, korhadt fákat. Arra a kérdésünkre, hogy mennyi beteg, korhadt fa lehet a városban, a városháza sajtómunkatársa azt válaszolta, hogy a jelenlegi helyzetben erre lehetetlen választ adni, már csak azért is, mert minden illetékes munkatárs terepen van és a kármentésen, illetve a kárfelmérésen dolgozik. Hangsúlyozta, hogy egyébként is csak azokat a fákat veszik nyilvántartásba beteg faként, amelyek kívülről is annak látszanak, míg azokat a fákat, amelyeken betegségnek kívülről semmi jele sincs, nem bolygatják meg, így nem is tudni róluk azt, hogy belülről korhadtak.

Akcióban a RER

Egyébként közleményt is kiadott szerda reggel a nagyváradi polgármesteri hivatal, melyben azt írják, hogy a RER köztisztasági vállalat minden eszközével és járművével a kárelhárításon dolgozik. A közleményben megemlítik azt, hogy a helyenként 100 km/órás sebességű széllökések fákat csavartak ki tövestől, ágakat szakítottak le a fákról, melyek miatt több út és utca járhatatlanná vált, de a vihar tetőelemeket is letépett több épületről. A vihar elcsitulása után a legfontosabb célkitűzés az volt, hogy járhatóvá tegyék az utakat. A hivatal beszámolója szerint a RER nyolc csapattal és nyolc szállító járművel dolgozik szerdán a közterületeken, hogy elszállítsák a kidőlt fákat, letört ágakat, és a polgármesteri hivatal műszaki igazgatóságának a munkatársai is terepen vannak. Dicséretes fejlemény, hogy rögtön a vihar után több váradi építkezési vállalat felajánlotta segítségét az utak járhatóvá tételében, ezt a segítséget Florin Birta polgármester megköszönte nekik, mint ahogy köszönetet mondott a RER, az Electrica vállalatoknak, a katasztrófavédelemnek, valamint a helyi és a városi rendőrségnek a gyors és hatékony beavatkozásért. A közleményből kiderül az is, hogy az elkövetkező időszakban a parkokat és a közterületeket tisztítják meg, illetve kicserélik az összes padot és közúti jelzőtáblát, amit a vihar tönkre tett. A nagyváradi polgármesteri hivatal felhívást intéz a váradiakhoz, melyben arra kéri őket, hogy lehetőségeikhez mérten vegyék ki részüket a takarításból abban az övezetben, ahol laknak. „Sajnálom a nagyváradi polgárok által elszenvedett veszteségeket, ugyanakkor köszönetet mondok minden váradi polgárnak, akik részt vesznek az otthonaik körüli területek megtisztításában” – idézi a közlemény Florin Birta polgármester szavait.

Forrás: PMO

Hasznos infók

A nagyváradi polgármesteri hivatal szerda délutáni sajtóközleményében arra hívja fel a lakosok figyelmét, hogy miután megtörtént a város összes közlekedési útvonalának a megtisztítása, a szerdai nap folyamán elkezdődött a járdák és a kerékpárutak, valamint a város súlyosan megrongált parkjainak a megtisztítása. Utóbbi munkálatokat a RER Vest Köztisztasági Vállalat, a Vízművek, a Helyi Közszállítási Vállalat (OTL) és a Hőszolgáltató Vállalat végzik. A Közterületfenntartó (ADP) a Rulikowsky-temetőt, az állatkertet és a Nymphaea akvaparkot takarítja meg.

Fotó: Alexandru Nițescu                                                                                                                                                                                                                                      

A közleményben a polgármesteri hivatal kiemeli, hogy azok a polgárok, akiknek meg kell javítaniuk a vihar által megrongált házuk tetőzetét vagy teraszát, ezt építési engedély nélkül megtehetik, feltéve, hogy a javítások nem változtatják meg az épület alakját, illetve ha az eredetivel megegyező építkezési anyagokat használnak. A munkálatok elvégzéshez elegendő, ha bejelentik azt a váradi városházán, személyesen az ügyfélfogadó teremben vagy a primarie@oradea emilcímen. A következő időszakban a helyi rendőrség írásban fogja értesíteni a megrongálódott épületek tulajdonosait, és felhívják a figyelmüket arra, hogy végezzék el a szükséges javításokat annak érdekében, hogy az épületek ne veszélyeztessék az emberek életét és biztonságát. A helyi rendőrség azt is közölni fogja, hogy milyen büntetésre számíthat az, aki ezt elmulasztja. A háztartásokból származó növényi hulladékot az ingatlanok határán kell elhelyezni, hogy a köztisztasági vállalat elszállíthassa.

Fotó: Alexandru Nițescu

Telefonszámok

A különböző jellegű problémák orvoslása érdekében a polgárok a következő telefonszámokat hívhatják: ha sérült, megrongálódott fákról van szó, akkor a RER Vest vállalatot kell hívni a 0751-306-509 telefonszámon naponta 8–19 óra között, illetve a diszpécserszolgálatot a 0374-885-693 vagy a 0259/433-195 telefonszámot hétfőtől péntekig 19-07 óra között szombaton és vasárnap pedig 07-19 óra között. Áramszünet, áramkimaradás miatt az Electrica nagyváradi kirendeltségét kell hívni a 0259-929 telefonszámon. 

Ha a közvilágítással van probléma, akkor a Helyi Fejlesztési Ügynökséghez (ADLO) forduljanak a 0770-730-944  telefonszámon naponta 8-22 óra között. A közszállítással kapcsolatos gondokat az OTL 0728-556-612-es telefonszámán jelezzék, a víz- és csatornázással kapcsolatos észrevételeket a Vízművek várja a 0259/430-928 és a 0359/410-203 telefonszámokon. Ezen kívül a nagyváradi polgármesteri hivatal erre az időszakra a helyi rendőrségen belül egy mobiltelefonszámot biztosít a polgárok számára, amelyen a keddi vihar nyomán kialakult különböző helyzeteket jelenthetik: 0726-112-973. 
Ugyanakkor elérhető a helyi rendőrség diszpécserszolgálata is a 0259/969 telefonszámon. A panaszokat, bejelentéseket az Oradea City Report mobilalkalmazáson és e-mailben is el lehet küldeni a primarie@oradea.ro emailcímre valamint ezen a linken keresztül is. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában