Szent László Napok

2023.06.24. 09:27

Jazz-koncerttel indították a várbeli bulik sorozatát

A jó hangulat már csütörtökön beköltözött a nagyváradi várba, ugyanis pörgős, jazzes koncertet hallhattak az érdeklődők a Szent László Napok keretében.

Forrás: Facebook/Szent László Napok

Törő Enikő

A Debrecen Big Band és Vastag Tamás közös koncertjén slágerek töltötték be a várudvart csütörtök este, többek között Michael Buble-, Frank Sinatra- és Elvis Presley-számokat lehetett hallani. Bár ekkor még csak egy-két sör- és borbódé volt nyitva, a kézművesek egy része is csak készülődött a pénteki nyitásra, a koncert hangulatát ez nem csökkentette. Sőt, ez csak fokozódott, amihez hozzájárult az is, hogy Vastag Tamás a közönség soraiba is beállt, úgy énekelt, valamint a Valcer Táncstúdió tagjainak bemutatója remek látványt nyújtott. 

Forrás: Facebook/Szent László Napok

A Nyári Big Band-dallamok elnevezésű koncert kellemes indítása volt a háromnapos koncertkavalkádnak, amire a nagyváradi várban számítani lehet. Az eseményt Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata szervezte a 11. Szent László Napok alkalmából.

Forrás: Facebook/Szent László Napok

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában