2023.06.28. 13:43
Beszélgetős-zenés találkozás Csonka Andrással a nagyváradi Szent László Napokon
Retropercek Csonka Andrással címmel beszélgetős-zenés összeállításra várták az érdeklődőket a 11. Szent László Napok zárónapján, vasárnap a nagyváradi vár F épületében. Szó volt gyerekkorról, a televíziós műsorok kulisszatitkairól, színészetről, a Familia Kft-ről, zenélésről.

János Piroska
Csonka Andrást Némethy-Szilágyi Norbert kérdezte. A délután 16 órától kezdődött rendezvény zsúfolásig megtöltötte a vár F épületének nagytermét. A beszélgetésen megtudhattuk, bár kisgyerekkorától a színészi pályára készült, volt egy időszak, amikor édesanyjához hasonlóan fodrász szeretett volna lenni. Ez nem, de egy másik gyerekkori álma, hogy saját lemeze legyen, 1997-ben megvalósult Egy pici szerelem című albumával. A Színház- és Filmművészeti Főiskola elvégzése után a Vidám Színpadhoz szerződött, ahol azonban csak pár hónapig dolgozott, ugyanis bekerült az ismertségét megalapozó Familia Kft című szappanoperába, ahol nem fogadták el, hogy a színészek máshol társulati tagok legyenek. A film stáblistáján első alkalommal tévesen Csonka Ibolya szerepelt a Pici név mellett – emlékezett vissza a kezdetekre a színész. Szerepelt a Szombat esti láz című táncos show-műsorban is, amelynek második évadát Keleti Andreával együtt megnyerte. Láthattuk ugyanakkor főzős műsorokban is, amelyek kulisszatitkairól is beszélt vasárnap délután. Csonka András azonban nemcsak a 90-es, illetve a kétezres évek elején volt jelen a köztudatban, napjainkban is aktív a közösségi média felületein, a pandémia alatt például TikTok-os videókat készített, élő bejelentkezéseket tartott esténként, majd jött a Ding Dong2. Éppen ezért nem lehet „retro-fenegyereknek” nevezni őt – vélekedett a beszélgetés alatt Némethy-Szilágyi Norbert. A retro egy zenei ízlés, és minden korosztály számára mást takar, számára például a 70–80-as évek zenéit jelenti – mondta el Csonka András, aki hozzátette: nem várja el, hogy a fiatalok kutakodjanak utána, ő megy el hozzájuk az előbb említett eszközök segítségével. A közösségi média ugyanakkor nemcsak a fiatalok terepe, idősebb követői is vannak, az pedig, hogy idősek és fiatalok közösen készítenek például videótartalmakat, fontos üzenettel bír, erre a társadalmi együttélésre, elfogadásra van szükség – hangzott el.
A beszélgetést követően a slágerek vették át a terepet, olyan örökzöld dalokat adott elő az énekes, mint például az Azért vannak a jó barátok, Állj meg kislány, Szóljon hangosan az ének vagy a Nemcsak a húszéveseké a világ. A közvetlen hangulatú fellépésről természetesen a közös éneklés sem maradhatott el, a kitűnő hangulatú mini-koncert egyetlen apró hátránya a terem akkusztikája volt, amely miatt a dalok nem voltak annyira élvezhetők, mint például egy szabadtéri koncerten.
