Évforduló

2023.03.08. 13:46

Fejes Rudolf Anzelm premontrei apát: A Szent László templom a nép temploma 

A várad-újvárosi katolikus templom fennállásának 300. évfordulója alkalmából a Szent László plébánia missziós sorozatot hirdetett, melynek második alkalmát kedden este tartották. A 18 órakor kezdődött szentmise főcelebránsa és szónoka Fejes Rudolf Anzelm premontrei apát volt, aki a Misszió a hivatások útján – hivatásébresztés és hivatásápolás az egykori székesegyház és a jelenlegi templom falai között címmel elmélkedett.

Ciucur Losonczi Antonius

Az egybegyűlteket dr. Kovács F. Zsolt plébános köszöntötte, Kribus Mónika kántor – karnagy orgonált. Elmélkedésében Fejes Rudolf Anzelm premontrei apát úgy fogalmazott: esetében is bevált az a szentírási mondás, miszerint senki sem próféta a saját hazájában, hiszen úgy alakult, hogy huszonhat évnyi papi szolgálattal a háta mögött csupán másodjára prédikál a Szent László templomban. Megjegyezte, hogy a templom valahogy másképp néz ki, mint ahogyan az ő gyermekkorában „és nagyon örülök annak az elhatározásnak, hogy vissza akarják alakítani, mert nem az a hangulata, mint régen”. Felelevenítette, hogy 1976 őszén, egy szombati napon, ötéves lehetett, amikor az édesapja bevitte őt a sekrestyébe, ahol a hittanórákat tartották. A kicsikkel dr. Dászkál István ordinárius foglalkozott, és megvolt a korosztálybeli felosztás, hogy a gyerekeknek mit lehetett és mit nem. Az első osztályosok, illetve a még kisebbek csak hallgatták Dászkál Istvánnak az orosz mesekönyvekből lefordított történeteit, melyeknek a tanulságait szépen átültette a keresztény mondanivalóba, és úgy tanította őket. A tisztelendő és Mészáros Antal atya – aki a keddi szentmisén is jelen volt – aztán írógépeken sokszorosították a Miatyánknak, az Üdvözlégynek meg a Tízparancsolatnak a szövegét, amiket odaadtak a gyermekeknek, hiszen hittankönyveket nem lehetett nyomtatni, és a kegyszerboltok sem működhettek.

 

A hatodik életévüket betöltött fiúkat később megtanították ministrálni is. „Nem nagyon kérdeztek minket, hogy akarunk-e vagy sem, de az így illett”, magyarázta Fejes Rudolf Anzelm. Ráadásul a Szent László templomban az volt a szokás, hogy csak hatan ministrálhattak egy misén. Be voltak osztva, és mivel rengeteg nagyobb fiú volt előtte, a későbbi apátnak egy évet kellett várnia, míg valóban ministrálhatott. Így hétéves lett, mire megtehette ezt, de akkor sem a fő miséken.

A templom egyébként sötétebb festésű, a szentély pedig magasabban volt, mint most, és akkoriban kezdtek átállni a nép nyelvén történő misézésre. A ministrálást annál az oltárnál kezdte, ahol az oltáriszentséget őrzik. Azokban az időkben vasárnapokon és ünnepnapokon színültig megtelt a templom, főleg a fő miséken még a szentély előtti részen is álltak. Néha még az ablakot is ki kellett nyitni, hogy legyen egy kis levegő. 1978-tól 1989-ig ritkák voltak azok a napok, amikor Fejes Rudolf Anzelm ne tért volna be a templomba, iskola előtt vagy után. „Emlékszem, tél volt és hideg, a sekrestyében levő lerben krumplit sütöttek. Dászkál Istvánnak az volt ugyanis a receptúrája, hogy a gyermekekre vigyázni kell, nem fázhatnak. Ezért két forró krumplit tettek a zsebünkbe, így öltöztettek be minket ministránsnak, majd kezdtünk kilépni az oltárhoz. S bizony nem fáztunk. Amikor pedig vége volt a szertartásnak, a krumplit megettük szentelt sóval, az elég volt”, idézte fel egyik kedves emlékét.

Arról is beszélt az apát, hogy gyönyörű, népies szertartásokon ministrálhatott. Például nagyon erős jellege volt a Jézus Szíve tiszteletnek. Tudták a váradiak azt is, hogy első péntekenként mindig meg lehet gyónni a Szent László templomban. „Tudta mindenki, hogy a Szent László templom, itt a város közepén, a népnek a temploma. A magasabb hivatalt betöltők azonban nem mertek idejönni, merthogy a néptanáccsal szemben volt. Viszont a hívek jöttek, szép számmal. Általában négy-öt pap szolgált, mert a plébános és segédlelkész mellett nyugdíjas tisztelendők is besegítettek. Ezt a szentmisét értük ajánlom fel, akik neveltek engem is. Olyan papok voltak, akik nem aláztak meg, hanem foglalkoztak a lelkünkkel, úgy, hogy semmilyen önző jellege nem volt ennek”, hangsúlyozta Fejes Rudolf Anzelm. Hozzátette: Dászkál István és Budai Ernő Márton volt az egyházmegyében az a két pap, akik a legtöbb nyelvet beszélte, és a Szent László templom még arról is híres, hogy ez volt a temetőplébánia, mert a Steinberger-kápolna ide tartozott az adminisztráció szempontjából. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában