Tanévnyitó

2022.10.04. 18:03

Megnyitották az új tanévet a Partiumi Keresztény Egyetemen

Ünnepélyes keretek között nyitották meg kedd délelőtt a 2022/23-as tanévet a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen.

Fotók: Alexandru Nițescu

Fotó:

János Piroska

A felsőoktatási intézmény Teleki (Primăriei) utcai épületének dísztermében tartott tanévnyitó ünnepség rövid istentisztelettel kezdődött, melyen Vinczéné Pálfi Judit református lelkipásztor, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület missziói-diakóniai előadótanácsosa hirdette Isten igéjét Márk evangéliuma hatodik részének 50. verse alapján, amelyben Jézus tengeren járásáról olvashatunk: „Mert mindnyájan látták őt, és megrettentek. De ő azonnal megszólította őket, és ezt mondta nekik: Bízzatok, én vagyok, ne féljetek!” 

                                                                                                                                                                                                                                                        

Igehirdetésében a lelkipásztor rámutatott: olyan időket élünk, amelyekben az értékrendek válságba kerültek, ennek oka pedig abban keresendő, hogy a rohanó, az ént előtérbe helyező ember hajlamos Istent „mellékvágányra helyezni”. Pedig Isten az, aki sosem változik, „a válságoktól, ideológiáktól dúló világban egyetlen egy biztos és igaz dolog van, Isten igéje, ahova nekünk még mindig megadatik, hogy visszatérjünk, belefogózzunk és ne engedjük el” – fogalmazott a lelkipásztor, aki az ige alapján felszólította a jelenlevőket, köztük az elsőéves hallgatókat: „bízzatok, legyen hitetek”.

Szomor Abigél egyetemi lelkész a tanévnyitó ünnepség moderátoraként köszöntötte a megjelenteket, meghívott vendégeket, köztük a történelmi egyházak képviselőit, Forró László püspökhelyettest, Kovács Zsoltot, a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség irodaigazgatóját, Budai Lajos baptista lelkipásztort, Demeter Katalin konzult, Grezsa Csaba főkonzult, Sietske Poepjest, a hollandiai Frízföld Tartomány kormányzóhelyettesét, Tankó Zita szaktanfelügyelőt, Zatykó Gyula polgármesteri tanácsadót, Habinyák Istvánt, az EMNP Bihar megyei elnökét. 

A 2022/23-as tanévet összesen 840 hallgató kezdi meg a Partiumi Keresztény Egyetemen, közülük 383 elsőéves hallgató – 287-en alapszakon és 96-an mesterképzésen, derült ki Pálfi József rektor ünnepi beszédéből. „A mostani időkben nagyon nagy szükség van az összeszedettségre, a józanság felismerésére, az éber felkészültségre, a higgadt, határozott és biztató hangra. Az új tanév mindig, de most különösképpen is, ezeknek a jegyében kell induljon, és még hangsúlyosabban kell emlékeztetnünk felelősségünkre és tetteink jelentőségére, azok meghatározó szerepére. Rendkívül turbulens időszakban élünk, aminek mi is aktív részesei vagy elszenvedői vagyunk, éppen ezért nem mindegy az, hogy kihez, mihez igazodunk, mert szavainkkal, cselekedeteinkkel másokat is ahhoz az értékrendhez igazítunk” – fogalmazott a rektor, rámutatva: józan realitásérzékkel kell látni a sok kihívás előtt álló aktuális korhelyzetünket. 

                                                                                                                                                                                                                                                    

„A nemzetközi viszonylatban zajló történések intenzíven érintik partiumi magyarságunkat is, Partium társadalmát, egyéni és közösségi szinten is elérik a korszellemmel és trendekkel együtt járó morális, közéleti, gazdasági, pénzügyi kihívások, amelyekkel nap mint nap nekünk is meg kell küzdenünk. Az elmúlt hónapban, szeptemberben mi is igyekeztünk felelősen megtenni minden olyan lépést, amellyel egyetemünk belvilágát megfelelő mederben tudjuk tartani és terelni” – jegyezte meg Pálfi József, köszönetet mondva egyúttal a felsőoktatási intézményt fenntartó magyar kormánynak. „A jelen tendenciák és folyamatok mögött nekünk látnunk kell a maradandó, éltető forrásokat, az élesztő, reménykeltő erőket, azt az örök értékrendet és annak Urát, aki volt, van és mindenkor lesz. Reménységet, belső erőt kell hirdetnünk, közvetítenünk egymás irányába” – hívta fel a figyelmet az Istenbe vetett bizalom fontosságára a PKE rektora. Elmondta: a 2022/23-as tanév „vegyes oktatási rendben” fog zajlani. „Olyan időszakot élünk, hogy nem könnyű kényelmesen, hosszútávra berendezkedve eldönteni a dolgokat, minden nap figyelünk arra, ami történik” – tette hozzá.

Grezsa Csaba kolozsvári főkonzul beszédében rámutatott: bíznunk kell abban a közösségben, amelynek tagjai lettünk, hiszen csak így alakulhat ki egy olyan erős közösség, ami bástyát jelent. „Jogunk, hogy újrafogalmazzuk azt az életet, amelyben vagyunk, megújítsuk azt a közeget, amelybe belekerülünk, viszont arra nagyon vigyáznunk kell, hogy ez ne jelentsen egyfajta »cancel culture-t”, tehát ne azt jelentse, hogy ami volt, azt eltöröljük. Mert ha eltöröljük, elveszítjük a hagyományainkat, azt a kötődést, ami az alma materhez, az egyetem szellemiségéhez, vagy kibővítve a kört, a nemzethez való tartozást jelenti” – reflektált a korábban elhangzottakra Grezsa Csaba.

                                                                                                                                                                                                                                                      

A tanévnyitón jelen volt Sietske Poepjes, a hollandiai Frízföld Tartomány kormányzóhelyettese, aki köszönetet mondott a vendégszeretetért, illetve azért a lehetőségért, hogy megismerhette a Partiumi Keresztény Egyetemet, valamint az azon belül folyó, hagyományokat, nyelvet, kultúrát éltető munkát, amely a keresztény szellemiségben zajlik, egyben sikeres tanévet kívánt a hallgatóságnak. A hollandiai vendégek a nyelvi sokszínűséget támogató hálózat keretében kerültek az egyetem ismeretségébe, amelynek a váradi intézmény is tagja, látogatásuk a további együttműködés megerősítése apropóján valósult meg.

Az ünnepi beszédek sorát Jakab Ferenc, a diákszövetség elnökének felszólalása zárta, aki az elsőévesek életében történelmi pillanatnak nevezte az ünnepi alkalmat, hiszen egy új korszak kezdődik számukra. Egyben biztosította őket a felsőbbéves diáktársaik támogatásáról, illetve betekintést nyújtott mindazon lehetőségekbe, amelyekkel az egyetemi évek alatt élhetnek a hallgatók.

A tanévnyitó alkalmával fellépett a magánének szakos hallgatókból álló kórus, az ünnepi alkalmat a Himnusz eléneklése, illetve az elsőévesek ünnepélyes fogadalomtétele zárta. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában