2022.07.05. 16:00
Kalákát szerveztek Köröstárkányban
Ciucur Losonczi Antonius
Köröstárkány azon települések közé tartozik, ahol az elmúlt években kiemelkedő számú Tulipán Kalákát, vagyis önkéntes munkát szerveztek. Az elmúlt hétvégén a településen belül egyszerre két helyszínen is szerveztek hasonló akciót, tájékoztatta lapunkat Borsi Imre Lóránt, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnökhelyettese. Ez alkalommal is Mikló Ernő helyi RMDSZ-elnök felhívására szerveződtek az önkéntes csapatok. Az egyik felhívás a ravatalozó környékének megtisztítására, területrendezésre irányult, a másik pedig egy óvodai melléképület (fásszín) megépítésére, illetve a játszótér bővítésére, melyet a Mikló-család támogatott anyagilag.
Mindkét közmunkára szombat reggel 8 órára, szerszámokkal felszerelve gyülekeztek a helyi tenni akarók. Áldott a sok a kéz szokták mondani, de ez újból be is igazolódott a munka folyamán. Mindkét helyszínen a nagy meleg ellenére is nagyon jól haladt a kivitelezés. A szervezők most is, mint mindig, gondoskodtak a frissítő italokról, majd a munkálatok végeztével, mindenkit szeretetvendégséggel fogadtak.
A rendezvény végén Mikló Ernő mondott köszönetet a szorgos kezekért és a példaértékű összefogásért, melynek eredményeként megszépült a ravatalozó környéke és a szülők, nagyszülők munkájának, illetve a felajánlásnak köszönhetően az óvoda is melléképülettel és új játszóelemekkel bővült.
