2022.07.06. 11:00
Hegyi útvonalakat hagyott jóvá Bihar megyében a román turisztikai minisztérium

Forrás: CJ Bihor
BN-összeállítás
A Bihar Megyei Tanács közleménye szerint a Vállalkozásfejlesztési és Turisztikai Minisztérium engedélyezett hat hegyi útvonalat Bihar megyében, Rév község kérésére, melynek közigazgatási területein találhatók. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy az önkormányzat adminisztrálásába kerültek ezek az útvonalak, a karbantartási munkálatokat pedig a Bihar Megyei Salvamont Salvaspeo Hegyimentő Szolgálat látja el. „Hegyeink szépsége hozzájárul megyénk turisztikai fejlődéséhez. Ezek az útvonalak összeköttetést biztosítanak a főbb látványosságok között, ezért gondoskodnunk kell arról, hogy a turisták biztonságos körülmények közt végig tudjanak haladni rajtuk. Köszönöm Dorel Cosma polgármesternek, amiért a község, Bihar megyében elsőként, felelősséget vállalt a meglévő hegyi turistautak kialakításáért és karbantartásáért. Ugyanakkor köszönöm a Bihar Megyei Salvamont Salvaspeo Hegyimentő Szolgálat közreműködését is” – nyilatkozta Mircea Mălan, a megyei tanács alelnöke. A hat útvonal a következő, valamennyi esetében a kiindulópont a révi menedékház:
1. Révi menedékház – a Sebes-Körös partja – Csigahegy-kilátó (Peretele Melcului) – Püspök-kilátó (Dealul Popii, 683 méteres magasságban) – Pozsorita-tanya – Izbandis völgye – Vársonkolyos. Jelzés: piros háromszög, az útvonal teljesítésének időtartama: 3,5 óra.
2. Révi menedékház – révi vasúti pihenő – Kakasfürösztő barlang (Peștera Baia Cocoșului) – Vársonkolyos község – vársonkolyosi „Kastély” tábor – Frânturii-rét – Misid-völgye – Vizes Bíró Lajos-barlang (Peștera Moanei). Jelzés: kék háromszög, időtartam: 4 óra.
3. Révi menedékház – Kecske-barlang (Peștera Caprei) – Devence-barlangok – Teraszos kilátó – erdős terület – Tomnatek fennsík – Révtízfalu – Handl-(Pokol-)barlang (Peștera Bătrânului). Jelzés: kék négyzet, időtartam: 3,5 óra.
4. Révi menedékház – Piros-barlang (Peștera Roșie) – Kereszt-kilátó (Stânul Stupului) – Menekültek barlangja (Peștera Fugarilor) – Kakasfürösztő barlang (Peștera Baia Cocoșului). Jelzés: sárga pont, időtartam: 4 óra.
5. Révi menedékház – révi vasúti pihenő – Podireu-barlangok – Feneketlen-tó – Casa Zmăului-barlang – Tündérvár-kilátó (Peretele Zânelor) – Piros-barlang kilátó (Peștera Roșie) – Kereszt-kilátó (Stânul Stupului) – vasúti alagút – Sebes-Körös partja. Jelzés: kék pont, időtartam: 4,5 óra.
6. Révi menedékház – Kecske-barlang (Peștera Caprei) – Devence-barlangok – Teraszos kilátó – Csigahegy-kilátó (Peretele Melcului) – Sebes-Körös partja. Jelzés: piros pont, időtartam: 3,5 óra.
Bihar megyében egyébként 54 kiépített hegyi turistaút áll rendelkezésre, amelyek összesen több mint 700 kilométer hosszúak. Biharrósa és Biharkaba községek önkormányzatai szintén kezelnek két újonnan kialakított hegyi turistaútvonalat.