Életút

2022.05.18. 14:00

Ötvös Béla-emlékest a nagyváradi Léda-házban

Az elmúlt század egyik legismertebb nagyváradi újságírójára, Ötvös Bélára emlékeztek péntek délután a Léda-házban. A 30. Festum Varadinum keretében megrendezett emlékesten a hírlapíró életműsorozatát mutatták be.

Fotó: Vigh László Miklós

Fotó: Vigh Laszlo Miklos

János Piroska
Az emlékesten, amelyet a Festum Varadinum előrendezvényeként szerveztek meg, jelen volt Ötvös Béla unokája, a hagyaték gondozója, Péter Sándor, aki ismertette az 1888–1970 között élt hírlapíró életútját és munkásságát. A megjelenteket Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke köszöntötte, rámutatva: az emlékest tekinthető az első eseménynek, amellyel a Festum Varadinum rendezvénysorozaton belül kulturális közösségi térként felavathatják a Léda-házat, amely több esemény helyszíne is lesz az elkövetkező két-három hétben. Derzsi Ákos, az Europrint kiadó tulajdonosa ismertette az életműsorozatban eddig megjelent köteteket: elsőként, 2019-ben a Fehér bestia hadifogolyregényt, majd a Május elbeszéléskötet adták ki, harmadikként pedig a Krónikák Könyve (2020) született meg, a sorozat negyedik kötete az újra kiadott Porrá és hamuvá. A sorozat kötetei mellett a kiadóvezető említést tett arról, hogy az Ötvös Béla által 1934–35 között szerkesztett Vasárnapi Lapok digitalizálva van a kiadó honlapján, amelyet ekképpen ingyenesen fel lehet lapozni.
Az életműsorozatban legutóbb megjelent kötet a Ködön át… címet viseli, melyet Pap István, a Bihari Napló munkatársa méltatott. A könyvben szereplő egyes írásokból kikövetkeztethető, hogy Ötvös Béla 1957-ben, 1958-ban vetette papírra emlékeit, melyek közül a legkorábbiak 1907-ig repítik vissza az olvasót, abba a korba, amikor Ötvös Béla Debrecenbe került újságíróként a Debreczeni Független Újsághoz. Innen a Debreczeni Reggeli Újsághoz, majd a Debreczeni Újsághoz igazolt át, mielőtt Fehér Dezső Váradra szerződtette a Nagyváradi Naplóhoz. Változatos formátumú és jellegű írások gyűjteménye a Ködön át…, vannak benne egészen rövid anekdoták, hosszabb történetek, leírások, és riportszerű írások is – hangzott el. A visszaemlékezésben többek között olyan alakok jelennek meg, mint Sipos Béla, Bródy Sándor, Móricz Zsigmond, Tóth Árpád és természetesen Ady Endre is. Az írásokat a „szeretetteljes humor” jellemzi, ugyanakkor találhatunk bennük társadalomkritikát is. „A Ködön át… sajtótörténeti jellegű és jelentőségű munka, hiszen olvasmányosan szemléletes képet nyújt az újságírók társadalmi helyzetéről, a közösségben betöltött szerepükről és életvitelükről, munkamódszerükről, a szerkesztőségek felszereltségéről, anyagi, gazdasági helyzetükről, emellett pedig arról is, hogy mi számított témának, szenzációnak a korabeli sajtóban. Ötvös Béla világéletében, tehát tizennyolc éves korától kezdve nyugdíjazásáig újságíróként dolgozott, az újságírói, riporteri szemlélet határozta meg világlátását, gondolkodását és nyelvezetét is, és mindezt transzponálni lehet az egész akkori sajtóra, azaz Ötvös Béla írásai, stílusa és meglátásai is egy kor és egy szakma autentikus lenyomatai” – fogalmazott Pap István.
Ötvös Béla – akinek részletes életrajza a Bihari Napló idei kalendáriumában is olvasható – 1888-ban született Komádiban (Hajdú-Bihar megye), az első világháborúban haditudósítóként tevékenykedett, az újságírói pályát ugyanakkor már diákként, 1907-ben megkezdte, amikor is egy eseményről tudósított. Erre figyelt fel egy budapesti szerkesztő, akinek hívására Budapestre került, ahonnan azonban hamarosan anyagi nehézségek miatt Debrecenbe költözött. Itt lett a Debreceni Független Újság, a Debreceni Reggeli Újság és a Debreceni Újság munkatársa. 1912-ben Fehér Dezső a Nagyváradi Naplóhoz szerződtette, a háború után ugyanide tért vissza. 1920-ig a Nagyváradi Napló főszerkesztőhelyettese, majd Hétfői Lap címmel lapot indított, melyből a Magyar Hírlap c. politikai napilap alakult. 1934–35 között adta ki a fenn említett Vasárnapi Lapok társadalmi folyóiratot. 1938-ban adta ki „… és megbüntetem hetedíziglen” történelmi regényét. A II. világháború alatt a Gestapo elhurcolta, hazatérve a kolozsvári Erdély, majd Igazság nagyváradi tudósítója nyugdíjazásáig.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában