Rendezvénysorozat

2021.09.09. 16:00

Polgári esték: megemlékeztek Észak-Erdély visszatéréséről

A második bécsi döntés által Észak-Erdély anyaországhoz való visszatéréséről, illetve a Magyar Királyi Honvédség 1940. szeptember 6-i nagyváradi bevonulásáról emlékeztek meg a történelmi esemény 81. évfordulóján a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központ múzeumtermében.

Fotó: János Piroska

János Piroska

A Magyar Polgári Egyesület évek óta megemlékezik a történelmi eseményről. A Polgári Esték rendezvénysorozatba illeszkedő alkalmat ezúttal Kiss Törék Ildikó színművész és Török Sándor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Bihar megyei elnöke nyitotta meg egy rövid irodalmi összeállítással, mely során Márai Sándor, Lászlóffy Aladár, Wass Albert, Kosztolányi Dezső, Dutka Ákos írásai, illetve versei hangzottak el, utóbbitól a Haza kell mennem című költeményt hallhatta a közönség Török Sándor előadásában. A hétfői megemlékezés meghívott előadója Domonkos László író, közíró volt, aki Magyar írók Észak-Erdély visszatéréséről címmel tartott előadást, olyan szerzőket idézve, mint Ravasz László református püspök, Bartók György, a kolozsvári egyetem akkori rektora, Móricz Zsigmond, Tamási Áron, Márai Sándor. „Most, mikor ez a nemes föld hazatér, minden magyar megrendült lélekkel érzi, hogy Erdélyért nemcsak meghalni kötelesség – mint annyiszor haltak érette magyarok az évszázadokban –, hanem mély felelősséggel élni és dolgozni is” – idézte fel többek között Márai szavait az előadó, aki a továbbiakban kiemelte a meglátása szerint méltatlanul elfeledett Sinka Istvánt, a nagyszalontai születésű költő Ajándék Szalontának című versének sorait olvasva fel.

A továbbiakban az előadó az elmúlt években megjelent köteteit ismertette: Lélek és szögesdrót – Szolzsenyicin, magyar ecsettel (2018), melyben esszéisztikus írások olvashatók az orosz íróról; Az álmok továbbra sem hazudnak – Erdélyről 1988–2018 című kiadványa a szerző Erdély-írásait foglalja össze, a 2020-ban megjelent Szovjet Spartacusok kiadvány a gulágok lázadásaiba nyújt betekintést, az idén megjelent Pompéji magyar hamuja című könyv pedig a történelmi Sáros megyét mutatja be.

Az esemény keretében felszólalt Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke is, aki Domokos Géza akkori RMDSZ-elnök 1990-es, a 2. bécsi döntés ötvenedik évfordulójára kiadott nyilatkozatát idézte fel, melyben a szerző a történelmi eseményt „bécsi diktátumnak” nevezi. Ezt a nyilatkozatot Borbély Zsolt „önfeladó nyilatkozatként” határozta meg – tette hozzá az EMNT elnöke, aki a „magyar érzékenység” előtérbe helyezését, illetve a kisebbségi beidegződésről való lemondást szorgalmazta.

A megemlékezés a nagyváradi bevonulásról készült felvétel levetítésével, illetve a Szózat eléneklésével ért véget.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában