május 10., szombat

PálmaÁrmin névnap

Tisztelgés

2021.01.22. 13:45

Nagyszalonta: a magyar kultúra bölcsője

Nagyszalonta: a magyar kultúra bölcsője

BN-összeállítás

A település írói, költői, művészei töltötték meg a nagyszalontai Magyar Ház nagytermét a kultúra napjának alkalmából. A rendhagyó eseményen a nemes múlt mellett a szorgos jelen és az szépreményű jövő is „helyet kapott”. Ezen a napon minden Nagyszalonta nagyjairól szólt. A műsorban is ebből kapott ízelítőt a közönség, a díszlet is a hajdúvárosi művészeket idézte. Azzal, ahogyan a rendezvény felsorakoztatta a település jeles személyiségeit – költőket, írókat, képzőművészeket, táncosokat –, rávilágított arra, milyen hatalmas értéket adott, ad a magyar kultúrához Nagyszalonta.

A koronavírus-járvány okozta rendkívüli körülmények miatt idén nem lehetett a szokásos módon, zsúfolt közönséggel rendezni az eseményt, ezért a szervezők úgy döntöttek, megidézik a nagyszalontai kulturális élet apraja-nagyját. Ily módon, a jelenleg is alkotó, kultúráért dolgozó meghívottak mellett a közönség soraiban „foglalt helyet” Arany János, Zilahy Lajos, Sinka István, és további két tucatnyi neves szülötte a városnak. A termet a hajdúvárosban alkotó képzőművészek munkái keretezték, s a műsorban is a helybélieket idézték meg.

A nagyszalontai RMDSZ és az Arany János Művelődési Egyesület által életre hívott rendezvény első perceiben Kiri Evelin tanárnő köszöntötte a megjelenteket, majd Botházy-Daróczi Réka, a Szigligeti Színház Liliput Társulatának művészeti vezetője idézte fel a szalontai születésű, méltatlanul kevéssé ismert Fux Pál jelmeztervező grafikusművész alakját, ezt követően pedig a református egyház fiatal együttese, a Toldi néptánccsoport, valamint az Arny Dance párosa énekben, táncban, Gali Boglárka, Takó Dorottya és Szász Blanka Ludovika versben tisztelgett a magyar kutúra előtt. A műsort Gali Teréz előadóművész saját dalával zárta.

A jövő: Szász Blanka Ludovika, a 2020-as Arany László Mesemondó Verseny közönségdíjasa

A Bocskai-díj átadása

A kultúra napjának tiszteletére tartott program ünnepi percekkel zárult. Nagyszalonta városa immár 12 esztendeje osztja ki a Bocskai-díjat, olyan intézmények vagy személyiségek részére, akik sokat tettek a nagyszalontai magyarság terveinek megvalósításáért. Az idén a kitüntetést Szabó Tünde kapta, aki szívvel-lélekkel vezette a helyi RMDSZ-Magyar Házat tizennyolc esztendőn keresztül, összefogta és irányította a város civil szervezeteit, kulturális rendezvények megszervezésében, pályázatok írásában és lebonyolításában vett részt. A díjat Török László polgármester adta át, méltatva és megköszönve Szabó Tünde fáradhatatlan munkáját.

Bocskai-díj: Török László nagyszalontai polgármester adta át a díjat Szabó Tündének

A rendezvényről – bár a közönség csak korlátozott létszámban lehetett jelen – senki nem marad le, hiszen az ott készült videofelvételt január 22-től megtekinthetik a Török és csapata Facebook-oldalon.

Borítókép: A múlt és a jelen – a közönség soraiban a nagyszalontai kulturális élet régi és mai képviselői

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában