a Rhédey kertben

2020.07.07. 19:17

Nyári Szellő Kézműves Vásár

A Rhédey-kert hűs árnyékában hétvégén kézműves vásárt szerveznek, Nyári Szellő elnevezéssel.

A vásárra több mint húsz kézművest és helyi termelőt várnak, mondta el lapunknak Herman Noémi szervező. Hozzátette, a Bihar megyei és erdélyi kézművesek és termelők kérésére szerveznek Nagyváradon vásárt, ugyanis Erdély több városában havi rendszerességgel tartanak ilyet – a tervek szerint Váradon is követik ezt a példát.

,,Egy kicsit pótolni szeretnénk a Majálist és az ott elmaradt vásárt is” – fejtette ki. A nagyváradi vásárt tehát július 11-én és 12-én, szombaton és vasárnap tartják, 10–20 óra között. Kézművesfoglalkozásokat szerveznek gyermekek számára mindkét napon 10-13 óra között, délután 17-19 óra között pedig környezetvédelmi játék-kuckó is lesz.

Egész hétvégén óriástársasjátékon is lehet játszani és a fagyiskocsiból jégkrémet vásárolni, illetve a Könyvmentő Egyesület is jelen lesz. A vásár több civilszervezet, egyesület és vállalkozó összefogásának munkájából jön létre.

Borítókép: az esemény plakátja

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában