Szigorítások

2020.03.19. 10:00

Tanácskozott a válságstáb Margittán

Szőke Ferenc

A koronavírus terjedésének meggátolása, illetve a házi karanténban lévők helyzete és a nekik nyújtott segítség szerepelt a napirendjén annak a gyűlésnek, amit Pocsaly Zoltán polgármester hívott össze a városháza konferenciatermébe március 17-én délelőtt.

A megbeszélésen a rendvédelmi-, egészségügyi-, katasztrófaelhárító-, és a polgármesteri hivatal szakemberei és vezetői tárgyalták meg azokat a tennivalókat, amelyek szükségesek a lakosság egészségének megőrzéséért, illetve azokat a szigorításokat, amelyeket megkövetel a Románia elnöke által kihirdetett szükségállapot. Pocsaly Zoltán polgármester elmondta, a helyi önkormányzat, a rendőrség és a csendőrség, a kórház és a szociális intézmények igyekeznek mindent megtenni és a lehető legjobban felkészülni a várható helyzetre. Javaslatot tett arra, hogy gondoskodjanak azokról az egyedülálló idős emberekről is, akik házi karanténban kell maradjanak, de nincs olyan hozzátartozójuk, vagy barátjuk, aki gondjukat viselné. A javaslat szerint részükre a polgármesteri hivatal a város költségvetéséből elkülönített sürgősségi alapból alapélelmiszereket vásárol és juttat majd el, ha a helyzet megkívánja. A javaslatot a résztvevők elfogadták és alkalmazni fogják a jog által megengedett keretek között.

A gyűlés után Pocsaly Zoltán végigjárta a városban működő nagyobb áruházakat, élelmiszerüzleteket, és arra kérte ezek tulajdonosait és üzletvezetőit, hogy jelenleg a közösség érdekét helyezzék az üzleti érdek elé, és kerüljék el az élelmiszerek és a tisztító, illetve fertőtlenítő szerek árának emelését. A hivatal emberei ugyanezzel a kéréssel végigjárták a város valamennyi élelmiszert, illetve tisztító és fertőtlenítőszert forgalmazó üzletét. Kötelezni erre nem lehet a kereskedőket, egyelőre nincs rá jogszabály, de úgy látszik ők is átérzik a helyzet fontosságát, mert mindenütt kedvező választ adtak. Arra is felhívták a figyelmet, hogy nincs értelme felhalmozni az otthoni készleteket, mert az ellátás folyamatos lesz. Most is azért hiánycikk néhány alapélelmiszer, mivel sokan szükségtelenül sokat vásárolnak és ez felborítja a kereslet-kínálat egyensúlyát. „Mi a margittaiak javát akarjuk. Ez a kötelességünk, ezért vagyunk ott, ahol vagyunk. Az embereknek meg kell teremteni azt a lehetőséget, hogy a mostani nehéz helyzetben, ne szembesüljenek még az áremelésekkel is. Ezt meg kell érteniük a kereskedőknek is, ezért hozzák meg azt az áldozatot, hogy mondjanak le a profitjuk egy részéről a közösség érdekében” – fogalmazott a polgármester.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában