Szeptember 29, Csütörtök

Mihály névnap

Látnivalók

2022.09.22. 15:30

Ingyen nézhető filmritkaságokkal csábít a képernyők elé a Filmio

A restaurált filmeket és mozgóképritkaságokat bemutató Budapesti Klasszikus Film Maraton idei programjából az Álmodozások kora, az Égigérő fű, a Hófehér, a Hosszú alkony, a Hannibál tanár úr, valamint a Hosszú futásodra mindig számítunk című alkotások csütörtöktől vasárnap estig ingyenesen megtekinthetők a Nemzeti Filmintézet (NFI) online streaming felületén, a Filmión – közölte az NFI az MTI-vel.

Jelenet az Álmodozások kora című filmből

Forrás: Facebook/Filmio

A világ és Magyarország filmarchívumainak legjavából válogatott idén is a szeptember harmadik hetében rendezett Budapesti Klasszikus Film Maraton, amely egyben a mozi és a magyar film ünnepe is volt. A rendezvénysorozat keretében telt házzal vetítették például az 1964-ben készült Álmodozások korát, amely az Oscar-díjas Szabó István első mozifilmje volt. A filmben személyes hangú történetben mutatja be saját generációjának útkeresését, álmait és vágyait.

Az 1979-es Égigérő fű Palásthy György filmje, amely a közösség erejéről és az összefogás szükségességéről mesél, az 1983-as Hófehér pedig Nepp József első egész estés alkotása, a közismert Hófehérke és a hét törpe című Disney-klasszikus paródiája.

 Az 1997-ben készült Hosszú alkony Törőcsik Mari főszereplésével Janisch Attila többszörösen díjazott lélektani alkotása, az 1956-os Hannibál tanár úr pedig Fábri Zoltán klasszikusa, amely a hétköznapi kisember politikával folytatott harcának örök érvényű története.

A Hosszú futásodra mindig számíthatunk című 1968-as dokumentumfilmben a rendező, Gazdag Gyula a szocializmus groteszk valóságát igyekszik bemutatni.

A Nemzeti Filmintézet által indított Filmio magas minőségű, klasszikus filmek széles kínálatával várja a nézőket online. A tár kínálata hétről hétre újdonságokkal bővül, jelenleg mintegy 500 magyar film közül válogathat a közönség.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában