ERDON Helyi hírek

2014.09.15. 13:59

„A természet eszközeihez nyúl”

Jakabovits Márta művészetéről beszélgetett Szűcs László, a Várad folyóirat főszerkesztője Ujvárossy László tervezővel a HolnapFest keretében, a nagyváradi Vizuális Művészetek galériájában.

Jakabovits Márta művészetéről beszélgetett Szűcs László, a Várad folyóirat főszerkesztője Ujvárossy László tervezővel a HolnapFest keretében, a nagyváradi Vizuális Művészetek galériájában.Szűcs László elmondta: A HolnapFeszt különböző korok és városok kulturális értékeit mutatja be, ezen belül a holnaposok Váradjának kortárs törekvéseit. A Várad folyóirat hetedik számában, a Galéria rovaton belül Jakabovits Márta szalontai, Emlékezés című kiállításáról Keserü Katalin Széchenyi-díjas művészettörténész írt tanulmányt, ennek kapcsán beszélgetnek Ujvárossy Lászlóval, a rovat szerkesztőjével.

Szűcs László azt is megjegyezte: eredetileg ennek a beszélgetésnek egy másik időpontban kellett volna zajlania, erre a hétvégére eredetileg egy másik város másik folyóiratának főszerkesztőjét hívták meg, azonban a többszörös időpontegyeztetés sem bizonyult sikeresnek. A nagyváradi képzőművész pedig korzikai kiránduláson vesz részt, ezért nincs jelen.

Komoly elemzés

Ujvárossy László elmondta: csodálattal figyeli az immár hetvenéves művésznőt, akinek sem habitusa, sem művészete nem árulja el korát. „Nagyon fiatalnak tartom mind szemléletének, mind szellemiségének tekintetében. Az őt ért tragédia ellenére aktív életet él, nemzetközi táborokon vesz részt, kísérletezik” – jegyezte meg.

Elhangzott: Keserü Katalin Magyarország egyik legismertebb szaktekintélye, aki nagyon komolyan veszi a szakmát és egyúttal szókimondó is - álláspontja szerint még ha pillanatnyilag meg is sérti az alkotót, az is jobb, mint ha ámítana. A Várad folyóirat e számában egy nagyon komoly művészettörténeti elemzést olvashatunk Jakabovits Márta művészetéről, egyúttal a szalontai kiállításról.

A rovatszerkesztő elismerő szavakkal szólt a szalontai galériáról, egyúttal megjegyezte: Nagyváradnak nincsenek galériái, a jelenlegi beszélgetés helyszíne még csak képcsarnoknak sem nevezhető.

Funkció és művészet

Később Jakabovits Márta sajátos művészi látásmódjára tért ki – a kiállításon például felülnézetből, eredeti módon mutatja be alkotásait, olyan képzőművészeti tárgyakat, melyek funkcióval is rendelkeznek, azaz használati tárgyak szerepét is betöltik. Kifejezésmódjában a természetet veszi alapul, saját eszközeivel azt az elvet próbája követni, mely a különböző, természetben fellelhető anyagokban is megnyilvánul.

A későbbiek során szó esett arról is, hogy „trendi-e” manapság keramikusnak lenni. Jakabovits Márta az „arta povera – a szegények művészete” eszközeihez nyúlt, kerámiáit homokra, kavicsokra, kövekre helyezve gondolja tovább, alkotásai mellett a természetből hozott véletlenszerű elemek is „képben vannak”.

A beszélgetés során megemlítésre került az a sajtos alkotási szimbiózis, mely a képzőművész házaspár között alakult ki, továbbá az, hogy miközben a nemrég elhunyt Jakabovits Miklós Erdélyben és Magyarországon mintha ismertebb lett volna, külföldön mégis Jakabovits Márta az, aki nagyobb népszerűségre tett szert.

A HolnapFeszt egy újabb beszélgetéssel folytatódott: a Brassói múlt, brassói jelen című beszélgetés meghívottja Ambrus Attila, a Brassói Lapok igazgató-főszerkesztője volt.

Neumann Andrea

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!