A női test és lélek, mint a szenvedés tere

Pap István

Matei Vișniec Balkán trilógiájának első darabját dolgozta fel Exit címmel a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház a Győri Nemzeti Színházzal koprodukcióban, és ezt az előadást mutatták be június 13-án, csütörtökön délután öt órától a HolnapUtán Fesztivál keretében a Transilvania Stúdióban. A mű eredeti francia címe (Vișniec eredetileg franciául írta a művet 1996-ban) A nő teste mint csatatér a boszniai háborúban, ami konkrét támpontot ad arról, hogy mi is a kiindulópont. A Zakariás Zalán rendezte kétszereplős kamaradarabban Veres Orsolya alakítja Dorrát, a boszniai háborúban több katona által megerőszakolt lányt, Pál-Varga Márta pedig az amerikai pszichológust, Kate-et, aki azért van ott a svájci–német határ közelében lévő szanatóriumban, hogy segítsen valahogy Dorrának feldolgozni a traumát. Az alig több mint egyórás előadás egy elemzés a háború hatásairól a nőkre, akik e vérzivataros folyamatban a legkiszolgáltatottabbak közé tartoznak. Dorrát az átélt trauma mélységes gyűlölettel tölti el Isten és a benne a bűn nyomán megfogant magzat iránt, míg Kate, aki azért érkezett a Balkánra, hogy a tömegsírok feltárásánál segédkezzen, egy idő után maga is beleroppan lelkileg a minden nap megtapasztalt szörnyűségekbe. Az előadás azt a folyamatot ábrázolja, ahogy a két nő a kezdeti bizalmatlanságot, valamint az életre acsarkodó gonoszt és halált legyőzve végül egymást támogatva találja meg találkozásuk értelmét: a megbékélést és az élet választását.

Ennek a folyamatnak megmutatására az alkotók csak a legszükségesebb eszközöket használják fel. A színpadtér közepén elhelyezett, föntről és lentől megvilágított bútordarab jobbára ágyként szolgál, minden más sötétbe burkolózik, és a szereplők ennek az ágynak a fényébe belépve vagy itt tartózkodva tárják fel magukat, illetve idézik fel a borzalmakat. Az eredeti drámában egyébként van egy külön elmélkedés a Balkán népeiről és ennek a régiónak a mibenlétéről is, de ezt a részt kivették az előadás alkotói a darabból, mert az valamelyest eltért volna attól, amiről az előadás beszélni akart: a nők szenvedéseiről és áldozatvállalásáról, valamint arról, hogy minden borzalom után is lehet még igent mondani az életre. A letisztult, sallangmentes előadást a két színésznő érzékeny játéka teszi még értékesebbé.