Hallgassa élőben!

Selina

3 éve
A Nagyváradi Ítélőtábla döntése nyomán szerdától Kiss Sándor, a Megyei Tanács volt alelnöke, valamint Beneamin Rus, a Selina cégcsoport vezetője elhagyhatja az országot a jogi szervek jóváhagyása nélkül is.
5 éve
Egyetértésben zajlott a Bihar megyei tanács keddi ülése. Egyebek mellett a költségvetés kiegészítésről, valamint a régi poliklinika épületének felújításáról szavaztak a tanácsosok.
5 éve
Egy építőipari cég sem jelentkezett a Körösvidéki Múzeum új székhelyének felújítására kiírt versenytárgyalásra, így a múzeum épületének befejezése még várat magára.
6 éve
Bihar megye - Az alig több mint félórás csütörtöki ülés során minden napirendi pontot egyhangúan megszavaztak a megyei tanácsosok. Többek között azt is, hogy a tanács pert indít a Selina cég ellen.
6 éve
A nagyváradi polgármesteri hivatal érvénytelenítette a Szent László tér felújítására kiírt közbeszerzési eljárást, az egyetlen ajánlattevő Selina tröszt azonban nem fog új ajánlatot tenni.
7 éve
A Selina cég közleményt juttatott el a sajtónak, amelyben cáfolja Dan Sova miniszter vádját, miszerint a vállalat megkísérelte megvesztegetni őt.


Fülöp herceg balesetet szenvedett Magyarországon
Az elhunyt hercegnek annak idején annyira megtetszett Kecskemét, hogy Erzsébettel visszatért a városba.
Gyászhírek, 2021. április 14.
Van templom a váradi vár előtt, de nem ott, ahol eredetileg hitték
Vastag, oszlop formájú faldarabot találtak a nagyváradi vár előtti régészeti feltárás során, részben a vasbetonból épített közműakna alatt. Nagyon valószínű, hogy ez az építmény már valóban a sokat emlegetett középkori templom egyik része.
Mutatunk néhány konyhai tippet az élesztők használatához
Hasonló eredmény eltérő alapanyagokból.
A választók emlékezni fognak a baloldali járványkezelésre
Deák Dániel szerint nem meglepő, hogy most már a baloldali politikusok is igyekeznek letagadni hónapokon keresztül folytatott oltásellenes kampányukat.