Míg 2019-ben még 150 milliárd forint jutott falusi csokra, önkormányzati és egyházi pályázatokra, mellékutak fejlesztésére, addig idén már több mint 250 milliárd forint áll rendelkezésre.
Egyik vidéken élő barátom azt mondta, örülhetek, hogy városban élek, mert sokkal könnyebb itt az élet. Ezen hosszan elgondolkoztam. Nem tagadom, hogy vannak előnyei, de hátrányai is. Nézzük csak.