ERDON citoyen

A német kancellár szerint nem kell feltétlenül teljes egyetértés az uniós tagországok vezetőinek körében ahhoz, hogy Jean-Claude Junckert jelöljék az Európai Bizottság elnökének, ugyanakkor meg kell őrizni Nagy-Britannia uniós tagságát.
Olaszországban hetvenhárom európai mandátumra pályáznak a pártok jelöltjei a vasárnapi voksoláson, amelyet néhány olasz tartományban időközi helyhatósági választások kísérnek. A mostani voksolás belpolitikai tesztnek számít több mint egy évvel a 2013-as o
Új parlamentet választ a héten az Európai Unió. Az uniós tagországok által delegált képviselők döntéseikkel jelentős mértékben befolyásolhatják majd az EU fejlődését. A tét az integráció iránya és mélysége. Az alábbi körkép egyes országok előkészületeit,
Az Európai Parlament (EP) szerdán Strasbourgban megszavazta azt az előterjesztést, amelynek értelmében a közszférához tartozó, illetve létfontosságú közfeladatokat ellátó szervezetek weboldalait a jövőben úgy kell kialakítani, hogy azok a fogyatékos szemé
Az Európai Parlament (EP) Strasbourgban állást foglalt amellett, hogy az Európai Bizottság, vagyis az unió javaslattevő-végrehajtó intézménye hozzon létre mechanizmust annak folyamatos vizsgálatára, tartják-e magukat a tagállamok az EU alapértékeihez - kö
A bíróságok a jövőben egyszerűbben befagyaszthatják és elkobozhatják a bűnözők vagyonát az EU országaiban, ha a tagállami kormányokat megjelenítő Tanács is elfogadja az Európai Parlament (EP) által kedden Strasbourgban megszavazott előterjesztést.
Ha most lennének az európai parlamenti (EP-) választások, uniós szinten orrhosszal a szocialisták nyernének a jobbközép Európai Néppárt előtt - derül ki a szerdán közzétett első összesített kutatási eredményekből.
Valdis Dombrovskis, az előző lettországi, valamint Jean-Claude Juncker, a korábbi luxemburgi miniszterelnök után pénteken Michel Barnier, az uniós belső piacért felelős francia EU-biztos is bejelentette, hogy pályázik az Európai Néppárt csúcsjelöltségére,