Beruházás

2023.12.18. 17:35

Átadták a Mesterségek Házát Réven

A Bihar Megyei Tanács volt a vezető partnere annak a határon átnyúló projektnek, melynek keretében teljesen újjáépítették a révi menedékházat és létrehozták a Mesterségek Házát. Az utóbbi épület átadására ünnepélyes keretek között került sor múlt pénteken.

BN-összeállítás

A pályázat Pásztor Sándor megyei tanácselnök idejében lett indult el amelynek eredményeként Réven és környékén három beruházás is megvalósult. A projektindító konferenciát még 2018-ban tartották meg. A pályázatban a Bihar Megyei Tanács mellett Rév és Körösszegapáti önkormányzata, valamint a Védett Területek Fejlesztésének Bihar Megyei Központja működik együtt. A megvalósítás nehezen indult be, a többször meghirdetett közberuházásokat követően csak 2020-ban kezdődhettek el a menedékház felújítási munkálatai, míg a révi Mesterségek Házának pedig csak 2021 novemberében lett kivitelezője. A menedékház avatására idén, a júniusi Sóvám ünnepségek keretein belül került sor, múlt pénteken pedig a helyi iskola egyik épületének az udvarán felépült Mesterségek Házát átadták.

Az avatószalagot Cosma Dorel polgármester és Hasas János alpolgármester vágta át, majd Florin Mititean Vandici ortodox, Papp Csaba református és Tantas Vasile görögkatolikus lelkészek szentelték fel a létesítményt. A polgármester beszámolójából kiderült, hogy a pályázat összértéke 2.656.585,69 euró volt (Rév község része 395.153,64 euró, valamint az önrész 7.907,02 euró volt). Az emeletes épület földszintjén az agyag megmunkálására használható kellékek lettek felszerelve, négy elektromos koronggal és elektromos kemencével, így a látogató már egy megszáradt fazekas terméket vihet haza emlékül Révről. Az épület emeletén kiállító terem működik majd. A polgármester megköszönte a kivitelező, SC AD WEST Construct SRL cégnek, a illetve a helyi születésű Titus Gavriluț tervezőnek az elvégzett munkát. Ezt követően a Nádudvarról érkezett Fazekas István, aki fekete kerámiát hozott a kiállításra, Hasas Péter révi fazekas, Lévai Enikő a Hajdúszoboszlóról érkezett csoport vezetője köszöntötte a jelenlévőket és gratulált a megvalósításhoz. A Védett Területek Fejlesztésének Bihar Megyei Központja nevében Iacobaș Paul elnök ismertette az általa vezetett intézmény pályázatban elért eredményeit. Míg a helyi fiatalok Géczi Kál Gyöngyi helyi fazekas irányításával birtokba vették a korongokat az esemény résztvevői az épület emeletén fehér és fekete kerámia tárgyakból álló kiállítást tekinthették meg.

A ROHU 126-os pályázat keretein belül egy rendezvénysátor és a „Sebes-Körös szorosának a napjai” című rendezvény került még megrendezésre 2022. szeptember 30. és október 2. között Réven.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában