Bérlet

2023.10.12. 18:03

Színházba járni jó – Székelyhídon is

Harmadik alkalommal hirdettek bérletértékesítést a székelyhídi Szabó Ódzsa Városi Színházban. A nagyváradi Szigligeti Színház idei bérletkínálatában az elmúlt évhez hasonlóan öt előadás szerepel a székelyhídi és környékbeli nézők számára.

Fotó: János Piroska

János Piroska

A Szigligeti Színház az idei évadban négy saját előadást, illetve a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának egy vendégelőadását kínálja az érmelléki város, illetve annak vonzáskörzetében élő színházkedvelő közönség számára. A bérletkínálatot csütörtök délelőtt a Szabó Ódzsa Városi Színház épületében egy sajtótájékoztató keretében ismertették. Béres Csaba polgármester jó választásnak nevezte a város színházépületébe, illetve annak felújításába való befektetést, hiszen általa színházélményben részesülhet nemcsak Székelyhíd, hanem a környék lakossága is – a város három iskolájában tanuló mintegy 2500 gyerek mellett akár a térségben élő 20–25 ezer személyt is érinthet mindaz, amit a színházépület nyújtani tud, ahol a színházi előadásokon túl más kulturális rendezvényekkel is várják az érdeklődőket. Beszédében reményét fejezte ki, hogy az idei évadban is elérik a 200 bérletvásárlás lélektani küszöbét.
Czvikker Katalin, a Szigligeti Színház főigazgatója elmondta: az idei kínálatot az elmúlt év tapasztalatai, visszajelzései mentén állították össze. Az összeállításban szerepel klasszikus és kortárs darab is, amelyek egyszerre szórakoztató, vidám, ugyanakkor elgondolkodtató művek. A vándorbérlet kínálatában szereplő színdarabok által a színház mindhárom társulata megmutatkozhat a székelyhídi közönség előtt, hiszen a Bányavirág, a Mezítláb a parkban mellett a Tüskevár is helyet kapott a kínálatban, amely a Lilliput Társulat és a Nagyvárad Táncegyüttes közös produkciója. A vándorbérlet előadásai között szerepel ugyanakkor a szatmárnémeti Harag György Társulat vendégelőadása, az Anconai szerelmesek. Az említett előadások mellett további kettő közül választhatnak ötödikként a székelyhídiak: a Csárdáskirálynő és A padlás közül. Az előzőekkel ellentétben mindkét előadás helyszíne a nagyváradi színház nagyszínpada, technikai okok miatt ugyanis ezeket nem tudják bemutatni a székelyhídi színpadon. Cvikker Katalin elmondta, két típusú kombinált bérletet kínálnak: a felnőtt bérlethez rendelt kedvezményes árú jegy a Csárdáskirálynőre, avagy A padlásra; azok, akik diákbérletet vásárolnak, a bérlet felmutatásával a két előadás közül kiválasztottra a legmagasabb jegyárhoz képest 75 százalékos árengedménnyel kaphatnak belépőt. „Nagyon fontos nekünk az, hogy itt lehetünk, városi színházuk névadója és az ő szakmai múltja kötelez minket” – fogalmazott ugyanakkor a főigazgató.
Tóth Tünde színművész az általa rendezett A padlás című színdarabot ismertette a jelenlévőknek, rámutatva, hogy a 35 évvel ezelőtt született musicalt áthelyezték a jelen világába, és arra keresik a választ benne, mi lenne, ha a mesterséges intelligencia arra használná a hatalmas tudását, hogy az embert boldogabbá tegye. Hunyadi István színművész szintén rendezőként szólt a Bányavirág című előadásról, amelyben olyan aktuális problémákat jelenítenek meg, mint a munkanélküliség vagy az alkoholizmus. A komoly témák ellenére a darabban – amely közeledik 60. bemutatójához – rengeteg a humor. A színdarab 12 éven aluliaknak nem ajánlott.
Szabó J. Viktor bábszínész a nemrég bemutatott, Györfi Csaba által rendezett Tüskevárról beszélt, rámutatva: az előadásban a 13–14 éves gyerekek játékára esik a hangsúly, a színdarab a közönség szempontjából ugyanakkor egyaránt meg tudja szólítani a felnőtteket és a gyerekeket. A bábszínészt a zenés darab egyetlen bábja, Csikasz is „elkísérte” a sajtótájékoztatóra.
A bérlet teljes ára 140 lej, diákoknak és nyugdíjasoknak 120 lej. Mind az öt előadásra szóló bérlet 170 lejbe kerül. Bérletet a városi színház jegypénztárában lehet vásárolni, hétfőtől csütörtökig 8–16, péntekenként 8–14 óra között. Az első előadás december közepére várható, ekkor a Tüskevárat mutatják be az érmelléki városban.

Kulturális programok

A székelyhídi Szabó Ódzsa Városi Színházban a színházi előadások mellett teret adnak több kulturális eseménynek, iskolai rendezvények, konferenciák, könyvbemutatók helyszíne. „Igyekszünk minden korosztálynak, érdeklődési körnek megfelelni, változatos programot összeállítani. Október 20-án például az Egy bolond négyet csinál című kabarét játsszák a színház épületében, majd dr. Wilhelm Sándor helyi biológus könyvét mutatják be. Novemberben a budapesti Körúti Színház látogat el a városba Én és a kisöcsém című előadásukkal – tudtuk meg Fekete Katalin igazgatótól.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában