Tanévzáró koncertet tartott a PKE zene szaka

Tóth Gábor

Nagyjából nyolcvan érdeklődő volt a templomban, ez sok, mondjuk ezt örömmel a tavaly ugyanilyenkori ötven körülihez képest. A végzősöknek, ahogy ilyenkor szokás, ez egyben karvezetési vizsgakoncertjük is volt. Két tanárukkal – Kovács Gábor és Kristófi János – kiegészülve 16 tagú volt a most búcsúzó Partiumi Énekkar, s hogy miért búcsúzó, arra majd a befejezésben visszatérünk. De mint tudjuk, a mennyiség csak a látszat, a minőség az, ami azonnal kifénylik. Itt pedig kérem szépen kiváló szakmaiság volt, elsősorban kifogástalan irányítás Kovács Gábor részéről, a kamarakórustól megszólalt válaszként pedig minden, ami csak lehet még szép és jó, kristálytiszta hangzás a legfifikásabb kortárs harmóniákban is, szeretetteljes, őszinte lelkesedés, mindeközben professzionális összhang, összeforrott csapatjátékosokkal, fiatalos lendület, humor és frissesség – az ember már első hallásra is azt kívánja, bárcsak ilyen boldogan együtt énekelhetne ezzel a kórussal. Egyszóval le a kalappal az előtt, amit minőségben, emberségben és lelkesedésben hallhattunk pénteken a PKE vegyeskarától. Külön öröm volt még látni a vizsgakoncerten azt az empátiát és közös egymásra hangolódást, ahogyan a kórus a közülük egy-egy vezényelni kilépő kollégával együtt rezonált, egymást segítette – többek között ilyen életre szóló csapatmunkára, együttműködési készségekre, egymás iránti bizalomra is tanít a zene.

Programösszetétel tekintetében reneszánsz bevezető után a magyar kórusirodalom hagyományosabb vonulatát és egészen új trendjeit is megismerhettük, köztük többnyire népdalfeldolgozásokat, de belekóstolhattunk például a nemzetközi kortárs kóruszene (norvég, amerikai) különféle aktuális ízeibe. Írjuk, dokumentáljuk mi szólt: William Byrd Ó halld meg a hangom, Istenem (vez. K. G.); Szokolay Sándor Örvendjetek az Úrnak! – 1973, Locarnói motetta – szövege is a szerzőtől való, még ha bibliaira is tippelnénk első hallásra (vez. H. L.); Quem vidistis pastores – ismeretlen szerzőtől a Kájoni-kódexből (K. G.); Heather Sorenson (kortárs amerikai) Jó pásztor Ő – a 23. zsoltár nyomán (vez. P. R., zongora Sz. A.); Kocsár Miklós Hegyet hágék – moldvai imádság Erdélyi Zsuzsanna gyűjtéséből (K. G.); Ola Gjeilo (*1978, norvég) Northern Lights – Énekek éneke 4:7 versére (P. R.); Morten Lauridsen (*1943, amerikai) – Dirait-on, no. 5 az ún. Rózsa-énekekből, Rilke francia versei nyomán (vez. V. N., zongora B. B. Á.); Dan Forrest (*1978, amerikai) – Good Night, Dear Heart (2015), Mark Twain verse, egyben 24 évesen elhunyt lánya sírfelirata, zeneileg itt mindenképp kiemelendő a lágyan az alaphangzatokhoz súrlódó sok nóna, az énekkar ezeket a harmóniákat is kiválóan kezelte (vezényelt nemkülönben kiválóan Orosz Balázs); Kálmán Tamás (*1979) Duna-medley népdalok (2012) – szellemes zenei kalandozás könnyű-, kortárs és népzene határain át (K. G.); Daróci Bárdos Tamás Három népdal Bartók gyűjtéseiből (vez. V. N., zongora B. B. Á.); Beischer-Matyó Tamás (*1972): Édesanyám rózsafája (O. B.), itt hallhattuk a bevezetőben már említett Nagy Noémi kristálytiszta énekszólóját. Végül Kodály Esti dal (H. L.). Minden mű külön tapsot is kapott, de a finálé hangos elismerésére jött ráadás is (ezt a darabot a tavalyi vizsgakoncerten is hallhattuk): Daróci Bárdos Tamás A pünkösdi rózsa.

Egy bejelentés előzte meg a ráadást, Kovács Gábor karnagy határozottan elmondta, ez volt az utolsó alkalom, hogy még megszólalhatott a Partiumi Énekkar (alakult 1996-ban), mivel – idézzük konkrétan: „lefejeztek minket”. Nem indult el tehát idén sem, és jövőre sem fog startolni már újabb évfolyam a PKE zene szakán, derült ki. Ezzel voltaképp nemcsak maga a nemzetközileg is többszörösen elismert kórus szűnik meg, de egy határon innen egyedülálló, kiváló szakmai műhely, s vele együtt a magyar nyelvű és hagyományú zenepedagógus-képzés a Partiumban, közel három évtizednyi gondosan felépített kontinuitás után. Nyilvánvalóan nem lehet mindezt érzelemmentesen kezelni, a rendkívül tiszta kóruséneket profin művelő végzősök elismerésén túl egyben ennek a búcsúnak is szólt az a nagyon intenzív vastaps, ami bizony nagy ritkaság református templomi közegben. De persze ugyanerről a kényszerű elköszönésről szóltak a koncert végi könnyek is, amik most nemcsak a végzős zeneszakos diákok szemeit homályosították el, hanem a tanárokét, a közönségét is, s kevéssel a koncertet követően különös módon ehhez csatlakozott még az eső is.